Május 14-én este nem a legszebb arcát mutatta a tavasz, de mindenkinek megmelegedett a szíve, aki betért a mesztegnyői Kultúrházba.

Fonyód, 2016. május 31., kedd (MTI) - Megnyílik az első kutyabarát fürdőhely Fonyódon szerdán.
Idén is már szombat délután elkezdődtek az úrnapi előkészületek a Kéthelyen. Régi hagyomány szerint az egyházközség férfi tagjai szombaton a négy égtáj felé tájolva zöld ágakból készült sátrakat állítottak fel a templomkertben.
Célja az volt, hogy május 25-én 0-21 óra között minél több 15 perces pulzusemelő aktivitást végezzenek a résztvevők. Mesztegnyőn az előző évektől eltérően nemcsak az iskolások és óvodások vettek részt, hanem a falu lakossága is.

Mintegy harminc új név csatlakozott a Balaton Sound korábban bejelentett fellépőihez, ezzel teljessé vált Európa legjobb vízparti bulifolyamának programja.
Kicsit több, mint egy éve beszélgettünk hosszabban Kéthely terveiről, lehetőségeiről. Most arra kérlek, térjünk vissza először a 2015 évre. Foglald össze légy szíves, mit sikerült megvalósítani az elmúlt évben.
Május 20-án a nyíregyházi városháza dísztermében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által idén tizedik alkalommal meghirdetett Kerékpárosbarát Telelpülés és Kerékpárosbarát Munkahely pályázat díjátadójára került sor.
A kéthelyi Molnár család, hagyományosan idén is májusban tartotta nyílt napját a magángyűjteményük bemutatására, melyet nagyon sokan kerestek fel.

"Szezon felkészítő" találkozó Balatonmáriafürdőn a Pelso Panzióban. A szakmai napon a veteránautókkal kapcsolatos előadások hangoztak el, majd a résztvevők a Hajóállomásra hajtottak, bemutatván járműveiket. Onnan Tihanyba indultak igénybe véve a kompot, amit sikerült megtölteni az „autócsodákkal”.
Szombaton tartották meg a Kéthelyi Asszonykórus szervezésében az idei dalostalálkozót. A napot a környékről érkező kórusok közös énekléssel kezdték meg, majd tánccal zárták le. Napközben minden csapat megmutatta tudását, közösen szórakoztatták egymást és az oda látogatott nézőket.
Ma rendezték meg Balatonszentgyörgyön a Marcali Körzeti Önkéntes Tűzoltó Versenyt.
Ma kora délután Balatonmáriafürdőn jártam a kikötőben. Feltételeztem, hogy találok fürdőzőket … nos, már voltak. És programok is, BMW találkozó volt a parton.