
Budapest, 2016. május 13., péntek (MTI) - Mintegy háromezer indulót várnak a szervezők a tavaszi idény legnagyobb kerékpáros túrájára, a szombati Tour de Balatonra.

Budapest, 2016. május 13., péntek (MTI) - Oldtimer és youngtimer autók szépségversenyét rendezik meg a hétvégén Balatonfüreden, a Concours d'Elegance versenyre több mint hatvan autókülönlegességet várnak.

Balatonfenyves, 2016. május 12., csütörtök (MTI) - A balatonfenyvesi kikötő olyan léptékű fejlesztés, amely "beírja magát a Balaton történetébe" - mondta Halász János csütörtökön, a Fenyves Yacht Klub és a hozzá tartozó hajókikötő csütörtöki szakmai átadóján.
Ma délelőtt Balatonmáriafürdőn a Közösségi Házában, Galácz György a település polgármestere, és Móring József Attila országgyűlési képviselő tartott tájékoztatót, a sajtó megjelent munkatársainak. Balatonmáriafürdő Önkormányzata sajtóközleményt adott ki, ami az alábbiakban olvasható.

A Roxinház jóvoltából, és a Piros-Fehér-Zöld Alapítvány támogatásával 13 gyermek (Mosdósi gyermekrehabilitációs osztályon kezelt, tartósan beteg gyerek) megnézhette a Micimackó előadását.
Örömmel biztosítottunk helyet a mesztegnyői iskola Szülői Munkaközösségének azon kezdeményezéséhez, melynek kapcsán havi egy alkalommal az iskolásoknak hét végi játékdélutánokat szerveznek.

Kaposvár, 2016. május 8., vasárnap (MTI) - Újraindul a menetrend szerinti személyhajózás a Dráván, az utasokat szállító Jégmadár nevű vízibusz keresztelőjére és első hivatalos drávai útjára ma kerül sor Barcson.

Kaposvár, 2016. május 7., szombat (MTI) - Wakeboardozni is lehet majd a kaposvári Deseda-tavon, a somogyi megyeszékhely közgyűlése a közelmúltban döntött arról, hogy pályázat útján keres bérlőt arra a területre, ahol megépülhet a kötélpálya.

A „Határtalanul” pályázat adta a lehetőséget, hogy a Felvidék történelmével és szépségével ismerkedjünk csere program keretében a szőcsénypusztai Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiuma diákjaiként.
Az Öreglaki Általános Iskola diákjai vettek részt a csütörtöki Guinness-rekord kísérletben. Az iskola 28 tanulójával együtt Somogyban 16 iskola 25 csoportjának 900 diákja vállalkozott arra, hogy megdöntse a kézmosásoktatás Glasgow-ban felállított világrekordját.

Siófok, 2016. május 5., csütörtök (MTI) - Somogy megyében összesen 38,8 kilométer főút újulhat meg 3,2 milliárd forintnyi hazai forrásból - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, valamint a katonai hivatás, a sport és az egészséges életmód népszerűsítésére a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság a fővárost és valamennyi megyét érintő 2016 km-es váltófutást rendez.