
A Buzsáki Plébániához tartozó négy település Nikla, Buzsák, Táska és Csömend közös körmenetet tartott ma Niklán. Zsúfolásig megtelt a nemrég pályázati forrásból külsőleg felújított barokk katolikus műemlék templom.
Kéthelyen is megtartották Úrnapján, a körmenetet a mise után.

2014. június 21.-én került megrendezésre Balatonmáriafürdőn a Mária Hotelben a hagyományokhoz híven Népdalkörtalálkozó összekötve a Balatonkeresztúri Gyöngyvirág Népdalkör 20 éves fenn állásának megünneplésével.
Tegnap este a Balaton M. & K és a Marcato Ütőegyüttes koncertezett az ax wine(e)motion borászat Open Air színpadán.

Fontos állomásához érkezett Fonyód Városközpontjának Funkcióbővítő Integrált Fejlesztése – Fonyód városközpont fejlesztésének környezet átalakítása DDOP-4.1.1/A-2f-2010-0006 elnevezésű projekt, melynek keretében megvalósuló Városi Kulturális Központ és Könyvtár épülete átadásra került.

Iskolánkban évek óta hagyomány, hogy ősszel az elsősöket avatjuk iskolánk polgáraivá, júniusban pedig a nyolcadikosoktól veszünk búcsút a Fészekhagyó keretében.
Sikeres megrendezésre került az idei anyatejes, baba-mama partink, Balatonmáriafürdőn. Első sorban szeretném megköszönni Védőnőnknek Halbrucker Vilmosné Marikának, aki lehetőséget és segítséget adott ennek a programnak a megszervezéséhez.

A Kéthelyi Széchenyi István Általános Iskola negyedik osztályosai június 13-án két tartalmas órát tölthettek el Molnár Zoltán néprajzi magángyűjteményének megismerésével.
Kéthely SE 2013. szeptembere óta részt vesz az országos Bozsik-programban, ezáltal a labdarúgás utánpótlás bázis iskolája az U7, U9, U11, és az U13 korcsoportban. Alig telt el egy év, hogy együtt dolgozunk, de rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb.
Június 12-én, csütörtökön került sor a Kéthely régen és ma, ahogy én látom c. helytörténeti vetélkedőjének záró rendezvényére, melyet a Kéthelyért Egyesület szervezett a Községi Könyvtárral.
A 2013/2014-es a tanévnek a befejezéseként megtartottuk tanévzáró szentmisénket a kéthelyi Szentháromság templomban. Talán nem is véletlen egybeesés, hogy ez pont Szentháromság vasárnapra esett.
Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal rendezik meg ma, kora délután és este Balatonmáriafürdőn, a Merlot Rosé Fesztivált. A délutáni programokról készítetem képeket, amikor is fellépett a MARCATO és a Balaton M&K. Bemutatkozott egy nagyon látványos show műsorral a Magyar STIHL TIMBERSPORTS Csapat.