Zeng a harang hívó szóval e szép ünnep reggelén... – énekelték a hívek a kéthelyi Szentháromság templomban, ahol 17 hittanos – 12 kéthelyi, 3 balatonújlaki és 2 somogyszentpáli – gyermek ünnepi szentmise keretében először vehette magához az Oltáriszentséget.
Pénteken délelőtt rendezték meg a Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben Kéthelyen a diák és sportnapot. A képeket látva sokat mincs mit írnom ... nagyszerűen sikerülhetett. A képeket az Iskola és Molnár Balázs készítette.
Balatonkeresztúron került megrendezésre a Marcali körzetében lévő önkéntes tűzoltók versenye 2014. május 31-én , amelyen 8 önkéntes tűzoltó egyesület 15 raja vett részt hat versenykategóriában, két versenyszámban.
Nagyon érdekes bélyegkiállítás megnyitójával kezdődött a Falunap Balatonmáriafürdőn. Ezt követte a Csillagvirág óvodások produkciója, felléptek a Balatonkeresztúri Festetics Általános Iskola tanulói is a programban.
Az Új Széchenyi Terv keretein belül több mint 573,8 millió forintos támogatásból megvalósuló beruházás révén Somogy megyében a Lengyeltóti-Balatonboglár összekötő út 5,4 kilométeres szakasza válik európai színvonalúvá.
Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Program keretében a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2014-ben összesen több mint 247 kilométernyi mellékút szakaszt érintő beruházást hajt végre. Az országos programon belül Somogy megyében a folyamatban lévő európai uniós akciótervben 2013-ban csaknem 2,1 milliárd forint értékben, több mint 15 kilométernyi út felújítása valósult meg, míg az idei évben több mint 20,5 kilométeren indulnak a munkálatok megközelítőleg 2,7 milliárd forint támogatásból.
Intézményünkben több éve hagyomány az idegen nyelvi hetek megrendezése. Május harmadik hetében a német nyelv került a középpontba, Ujházi Benigna és Tolnai Lászlóné német nyelvtanárok szervezésében. A program célja, a német nyelvtanulás iránti érdeklődés felkeltése, fenntartása és a német nyelvet anyanyelvként beszélő országok kultúrájának megismerése volt.

Évek óta hagyomány iskolánkban a gyermeknap megrendezése. Pár éve a szülők támogatásával sikerült színvonalas programokat szerveznünk erre a napra.

A Szőkedencsi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület Somogysámsonban járt a Gyermeknapon és az ottani gyerekeknek tartott bemutatót. Tovább!
Május 25.-én 10.45 órakor, a kéthelyi községi temetőben - a Hősök Napi megemlékezés keretében - Kéthely község önkormányzata, lakosai, a környékbeliek és a bajtársaik emlékeztek meg ejtőernyős hősi halottaikról.
A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, erdészeti szakmunkás tanulói első alkalommal vettek részt profi fakitermelő bajnokságon.
Tegnap ünnepelte a Kéthelyi Asszonykórus 20 éves jubileumát. Az évfordulót egy nagyszerű dalos találkozóval ünnepelték meg, ahol 6 kórus lépett fel.
Hagyományosan idén is megrendezésre került a kéthelyi óvodában a sport nap. A délután gyerekek szülőkkel-nagyszülőkkel közösen versenyezhettek. Nagyszerű játékok sorozatában mérhették össze ügyességüket és gyorsaságukat.