
Még a Balatonring tervezett beruházásával egy időben, Balatonberényben, egy üdülőfalut terveztek megépíteni, a Balatonszentgyörgy felé vezető úton a dombtetőn.
2013. december 12-én jelezték először, hogy Balatonújlak határában két fehér gólyát láttak. Másnap már Kéthelyen töltötték az éjszakát és néhány nap múlva érkeztek Mesztegnyőre, ahol hetek óta jól érzik magukat.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Ügyeletének pénteki tájékoztatása szerint egy nő és egy férfi a Somogy Megyei Önkormányzat nevében 1990 forintért naptárakat árult a kaposvári Fő utcán. A két jelenleg még ismeretlen személy elmondása szerint a bevételt a Kaposi Mór Oktató Kórház gyerekosztályának kívánja adományozni az önkormányzat.
Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a Somogy Megyei Önkormányzat nem adott ilyen jellegű megbízást senkinek és nem gyűjt készpénzadományokat. A támogatásokat előzetes döntést követően banki átutalás formájában juttatja el az érintetteknek.

Somogy Megye Közgyűlése 2004 óta évente egyszer, Vízkeresztkor, a Megyenapon (Megyehéten) Örökségünk - Somogyország kincse néven címet adományoz az épített és a természetes környezeti, kulturális értékek, illetve különleges teljesítmények elismerésére, amit magánszemélyek vagy közösségek hoztak létre. Az elismerésből évente legfeljebb tíz adható.
Ezúton szeretném megköszönni a sok-sok támogatást és segítséget a szilveszteri fergeteg party szervezésében és lebonyolításában. A termek díszítését Orbán Andreának, Mihálkovics Lillának, Miklós Alexandrának,Miklós Bálintnak, Dudás Virágnak, Marton Ildikónak és Molnár Andreának. A termek berendezését Bódis Máténak, Nikula Zsoltnak és a padokat a balatonújlaki önkormányzatnak. A tüzijáték lebonyolítását Lengyel Lászlónak.

Az idei "Újévi csobbanás"-t én is megtekinthettem. 280-an vetették magukat a Balaton hideg hullámai közé. Bármilyen korosztály tagjai résztvehettek az eseményen, és akadtak is az egészen fiataloktól elkezdve az idősebbekig vállalkozó szelleműek.
Tisztelt Olvasó!
Mindenek előtt, szeretnék: Egészségben és munkában gazdag újesztendőt kívánni mindenkinek!
Tavaly az írásom címe jellemezte az egész beszámolómat, ez most sincs másképpen!
Befelé Rómeó, kifelé Júlia.

A Balaton történetében először szilveszteri regatta indul Balatonlellén. A téli versenyen mindenki indulhat, aki nem szeretne nyárig várni, hogy szelhesse a habokat. A verseny nevezési díjaival a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát segíti a szervező BL Bavaria Yachtclub, tehát a vizes élvezetek nem csak a résztvevők közérzetére lesznek jótékony hatással. A vitorlázók a klub Bavaria 32 Cruiser típusú hajóival szállhatnak majd versenybe a téli futamon.
2007 óta minden évvégén, december 30 –án a Mesztegnyői Faluház udvarán összegyűlnek a helybéliek, és egy közös főzéssel, sütéssel, forraltborozással, teázással és főleg egy jó beszélgetéssel zárják az évet.

2013.12.28.-án tartotta a Gyöngyvirág Népdalkör Balatonkeresztúron szokásos évadzáró taggyűlését az Ó év búcsúztatásával egybe kötve.