Megkezdődött a Diákolimpia megyei verseny sorozata. Ma az atlétáknak volt verseny. A III-IV. Korcsoportos Ügyességi Csapatbajnokság Diákolimpia Megyei Döntő versenyszámaiban a marcali általános iskolások három arany, egy ezüst és három bronzérmet szereztek.
Szeptember 27 –én a Marcali Városi Sportcsarnokban, két NBI –es kosárlabdacsapat játszik egy felkészülési mérkőzést. A délután háromkor kezdődő mérkőzésen, a Kaposvári KK és a Pécsi VSK- Pannonpower küzd meg egymással. Jöjjenek minél többen, szóljanak a kosárlabda rajongóknak! Ritka csemege ez a sportág kedvelőinek!

A nap főmérkőzése a Nemzeti Bajnokság első osztályában a Magyar Junior Válogatott - Csurgó KK mérkőzés volt. Győzött a Csurgó a válogatott ellen.
Balatonbogláron jártam ma NBI férfi ifjúsági kézilabda mérkőzésen. A házigazda Nemzeti Kézilabda Akadémia fogadta a Csurgó csapatát, a vendégek győztek.
Vasárnap védett először a Pilisvörösvár ellen Nagy Éva a Marcali VSZSE kapujában. A Siófok KC kapusát „kölcsön" kaptuk erre a szezonra. Kiss Lászlótól a Marcali VSZSE elnökétől megtudtam, hogy Éva nem tud minden mérkőzésünkön itt lenni, - például most hétvégén sem – de a két csapat vezetése megegyezett abban, hogy ha nem ütközik az NBI –es Siófok mérkőzésével a mi meccs időpontunk, akkor Éva fog a Sziló (Bödör Szilvia) mellett védeni a bajnoki mérkőzéseinken a 2013/2014 bajnoki szezonban.
Nagy Éva 1994 –es születésű, és 183 cm magas, Székesfehérváron született, korábban a Szilas KC –ban védett, és nem ok nélkül figyeltek fel tehetségére Siófokon, ahogy az én láttam Solymáron vasárnap. Nagyszerűen védett a marcali színeiben!
A Marcali Turul Íjász Egyesület tagjai számára a szeptember eddig bővelkedik programokban.

Szeptember 29. (vasárnap) rendezik az őszi „Dse MTB kupa Balatonlelle-Kishegy" terepkerékpár versenyt. Nem csak a versenyzőknek, hanem a drukkereknek, a nézőknek is hatalmas élményt nyújt e csodálatos hely. Ezért is ajánlom figyelmetekbe e rendezvényt. Először gyerek verseny, aminek a rajt ideje 10 óra, majd a felnőttek viadala következik 11 órai kezdettel. A helyszín kerékpárral is megközelíthető, Marcalitól Kb; 50 Km a távolság. Az-az 100 Km-s túrába belefér ez a nap.
Mindenkit várunk szeretettel, Zsiga-bá
2013. szeptember 21-én, szombaton Hatvanban kezdetét vette a G4 Liga Global Grappling 2013-2014. évada.

A tavalyi évad 2.helyezettjét, Decs csapatát fogadtuk a 2.fordulóban. Nagyon szoros mérkőzésen sikerült egy kis előnnyel nyerni a 6 ifjúsági játékossal felálló ellenfelünkkel szemben.
Marcali VSZSE - Decs 1990 II.: 6,5 - 5,5
A felnőttek csodálatos játékkal hétgólos hátrányból álltak talpra és győztek! Négy góllal verték meg a hazai csapatot! Pilisvörösvári KSK - Marcali VSZSE női NBI/B kézilabda: 30-34 (20-13) Gratulálok lányok! Nagy élmény volt!
Két nagyszerű női kézilabda mérkőzést láttam ma Pilisvörösváron, győztek a juniorok és felnőttek is idegenben! A junior meccset mondhatom kiütéses győzelemnek, hiszen 17 góllal vertük meg a vendéglátókat. Pilisvörösvári KSK - Marcali VSZSE junior NBI/B kézilabda: 27-44 (16-21). Gratulálok!
2013. szeptember 14-én rendezték a TRI KIDS CUP utolsó előtti fordulóját Kőszegen, ezúttal duatlon sportágban.