Tegnap volt még egy bajnoki mérkőzése a Marcali VFC –nek. Lellén vendégszerepelt az U18 korosztályos csapatunk és kikapott a házigazdáktól. A hat csapatos csoportban a következő mérkőzésünk a Karád ellen lesz itthon, szeptember 21 –én. Ebben a fordulóban a Karád kikapott otthon a Tabtól.
Sokan eljöttek a Marcali Városi Sportcsarnokba, hogy megnézzék a VSZSE – Pénzügyőr mérkőzést. Nagy hajtás volt, és bírtuk, győztek a lányok! Gratulálok!
Kikaptunk az esélyesebb vendégcsapattól. Sokáig jól tartottuk magunkat az első félidőben, volt amikor vezettünk is, aztán „ledaráltak" minket.
Sokan választották ma délután a focit a Sport utcai pályán. Csapatunk esélyeshez méltóan győzött és begyűjtötte a három pontot.
Magabiztos megérdemelt győzelmet aratott az U21 –es csapatunk ma délután a Sport utcai pályán.
A Pénzügyőr (Spartacus) lesz ma a vendég a Marcali Városi Sportcsarnokban. Az elmúlt szezonban mögöttünk végeztek a tabellán, tehát a papírforma szerint mi vagyunk az esélyesek. De hát nem tudjuk, hogy mennyiben változott a keretük a nyár folyamán. Ők is győztek az első fordulóban a Szentendre ellen 38:25 –re. Nekünk idegenben sikerült a VKL SE Győr ellen a győzelem (VKL SE Győr - Marcali VSZSE 30:38) A mérkőzés 17:30 –kor kezdődik!
2013 szeptember 7-ém rendezték a ausztriai Pöttschingben a TRIKIDS CUP következő aquatlon fordulóját.

Elkezdődött a bajnokság az U15 korcsoportnak. A Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség, U-15 Észak csoportjában nyolc csapat van. A mieink vereséggel kezdtek hazai pályán.
Ma délután játszotta le az Országos Serdülő bajnokságban az első fordulót a Marcali VSZSE leány serdülő csapata.
Egyesületünk 2013. szeptember 8-án (vasárnap) rendezte az I. Marcali Turul Terep Kupa elnevezésű versenyét. 2011-es alakulásunk óta ez volt az első saját szervezésű versenyünk, melyre 2013 tavasza óta készültünk.

Elkészült a Marcali Amatőr Teremlabdarúgó Bajnokság sorsolása. Végül 13 csapat nevezett a bajnokságba. Az első forduló 2013. szeptember 20 –án este lesz, az utolsó pedig december 20 –án. A november 1 –e szabadnap mindenkinek!
Kedden este a Sportcsarnokban kerestem fel a Marcali VSZSE férfi kosárlabda csapatát, és Horváth Pétert valamint Magyar Viktort a változásokról kérdeztem.