Sajnos nem sikerült legyőzni a szerbeket 5:2 arányban kikaptunk Kaposváron, az Ifjúsági Futballfesztiválon, a Belgrad (SRB) csapatától. A vereség ellenére gratulálok! Nagyszerű eredmény a harmadik hely! A rájátszás mérkőzései:
Hétfőn kezdődött Kaposváron az Ifjúsági Futballfesztivál. Három kontinens fiataljai élvezik a somogyiak vendégszeretetét. Marcali csapat csak az U11 –es korosztályban indult és korcsoportjukban ahol 27 csapat nevezett sorra nyerik a mérkőzéseiket. Ma reggelre már egyetlen somogyi csapatként voltak játékban az U11-es korosztályban. A fiúk hatalmas csatában győzték le szerb ellenfelüket a negyeddöntőbe kerülésért.
Ma kialakult a 2013/2014-es keleti illetve nyugati csoport beosztása a női kézilabda NBI/B ben. A minket közvetlenül érintő nyugati csoport a következő: Budaörs KC, FTC II, Győri ETO II, Haladás VSE, Kozármisleny SE, Marcali VSZSE, Mohácsi TE, Pénzügyőr Spartacus, Pilisvörösvár KSK, Rinyamenti KC, Szekszárdi FGKC, Szentendrei NKE, Tatabányai SC, VKLSE Győr. Érkezett az NBII –ből a Kozármisleny és a Tatabánya. Kiesett a Tököl és a PEAC. A sorsolás innen letölthető!
Tavaly „véletlenül" mentem el a programra, idén már szándékosan. Egy hatalmas buli, egy valódi fesztivál ez a program amelyiken több ezer fiatal sportoló méri össze a tudását és e mellett egy hatalmasat bulizik ebben az egy hétben Kaposváron. Nagyszerű találkozója ez három földrész fiatal sportolóinak. És idén már a kézilabdások és a kosarasok is részesei ennek az utánpótlássport ünnepnek. Ha megnézik a képeket azért láthatnak közeli ismerősöket is!
Kilencedik alkalommal ad otthont Kaposvár és környéke az Intersport Ifjúsági Futballfesztiválnak. Az idei tornára mintegy 30 országból neveztek csapatok, és a labdarúgás mellett a kézilabda és a kosárlabda is bekerült a programba.
Igazán nemzetközi a mezőny... Dél-Amerikából és Ázsiából is érkeztek csapatok.
Tegnap egy fantasztikus hangulatú felvonuláson és megnyitón készített képeket Pamuki Alexa. Köszönöm!
Idén először a kézilabdásoknak (és a kosarasoknak) is megrendezik Kaposváron, a INTERSPORT Youth Handball Festival –t. U12 –U18 ig szerepelnek csapatok lányok és fiúk is vannak. Tegnap a megnyitón Brazil kézis lányokkal is találkoztam. Szóval kezdetnek nem rossz! A mérkőzések már a megnyitót megelőzően elkezdődtek. A Munkácsi termében én az U12 korosztály (azért akadtak fiatalabbak is a csapatokban) Mesztegnyő – Nagyatád leány mérkőzésén jártam, amit a Ősz János tanítványai magabiztosan megnyertek. Gratulálok!
A Magyar Kyokushin Karate Szervezet, azon belül is shihan Furkó Kálmán 7.danos mester meghívására érkezett hazánkba shihan Kenji Midori 7.danos mester,a Kyokushin Világszervezet (WKO)elnöke, hogy egy 4 napos szemináriumot tartson Siófokon. Az edzőtáborban csak mesterek és barna öves karatékák vehettek részt. A Marcali Karate Klubot a Budapesten élő sensei Simon Tibor (3.dan), és jómagam képviseltük. A korábban említett 2 7.danos mester mellett az instruktori feladatokat shihan Yasuharu Fujihara (6.dan), a WKO techinkai bizottságának tagja, sensei Yasukazu Koi (4.dan), a japán központi dojo, a Honbu főtitkára, valamint „meglepetés vendégként" jelen volt shihan Juan Carlos Escalera (6.dan), a WKO dalkollégiumának tagja.
Szombaton ismét tenisz-verseny volt a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontban. Női választott és Férfi választott páros - Szakosztály kupa került megrendezésre.
Az idő remek volt a teniszezéshez és a hangulat is kiváló volt. Külön gratulálok Mirának és Fanninak mert nagyon ügyesek voltak. A képeket Veres Lilla készítette. Köszönjük szépen.
A héten nem volt bajnoki futam a fogathajtók Somogy megyei bajnokságában. Fogatosaink négy fordulóval a vége előtt a következő helyen állnak az összesítésben. Akadályhajtásban: Magyar Zoltán a második, Horváth Rajmund a negyedik, Kézsmárki Sándor a hatodik. Vadászhajtásban: Magyar Milán az első, Kézsmárki Sándor a harmadik, Horváth Rajmund a nyolcadik jelenleg a bajnokságban
Lejárt a nevezési határidő a 2013/14-es megyei labdarúgó bajnokságokra. Az előző évekhez képest jóval több feltételnek kellett megfelelnie azon csapatoknak, melyek a megyei I, illetve másodosztályban szeretnének versenyezni. Az egész megyei labdarúgó társadalmat most leginkább foglalkoztató kérdésről - a nevezések állásáról - Csendes Balázs megyei igazgatótól kértünk friss helyzetjelentést.
Ma már előkészületi mérkőzést játszott a Marcali VFC a Fonyód ellen a Sport utcában. A mérkőzés gyászszünettel kezdődött. A labdarúgók Kovács József „Csokira" emlékeztek. Félidőben 1:0 volt a javunkra a vége 2:1 a Fonyódnak. Csapatunkban szinte minden fiatal szerepelt, akit Bozsó Feri beépíteni szándékozik a felnőtt csapatba, ezért a végeredménynek most még nincs jelentősége. A következő edzőmeccsünk is itthon lesz július 20 -án 10 órakor a Kéthely ellen.
Immár 5-dik alkalommal rendezte meg a Boronkai Hagyományőrző és Íjász Egyesület a hagyománnyá vált Történelmi versenyét. A helyszín most is a kéthelyi Góbé Tanya volt, amit Bartis László biztosított. A pályát az Egyesület tagjai és barátai építették a versenyt megelöző napon. Az időjárás most is megtréfálta a szervezőket, mert az este jött zivatar és felhőszakadás részben megtépázta és felborította a kihelyezett célokat. A vasárnap reggel így egy gyors helyreállítással kezdődött.