Fő tartalom átugrása

Rendhagyó Nemzeti Ünnep Lendván

Írta: Berzsenyi Gimnázium
Megjelent: 2024. március 13. Szerda, 14:48

cats1449

Rendhagyó kiránduláson vettek részt a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium 11. és 9. évfolyamos tanulói. Kísérőjük Bauer Szilvia tanárnő és Szaka Zsolt tanár úr volt.

 

 

Iskolánk pályázatot nyújtott be a Rákóczi Szövetség március 15-höz kapcsolódó Diákutaztatási Programjának a keretein belül.

A program célja 1994 óta, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások együtt emlékezzenek meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, illetve ehhez kapcsolódóan minél több személyes kapcsolat szövődjön a magyar diákok, tanárok és iskolák között.

A pályázat a hagyományoknak megfelelően lehetőséget teremtett arra, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.
Tanulóink Letenyén mécseseket gyújtottak a Kossuth-emlékoszlopnál, majd a szlovén határ átlépése után látogatást tettek Lendván a Kétnyelvű Középiskolánál.

Tibor Tomsic igazgatóhelyettes úr bemutatta az iskolát, a szlovéniai kéttannyelvű oktatás történetét és a képzési rendszerüket. Az épületben éppen próbaérettségit írtak a tanulók.

Lendva belvárosában rövid közös sétát követően meglátogatták a Makovecz Imre által tervezett Kultúrotthont (Művelődési ház, Színház- és Hangversenyterem) majd mécseseket gyújtottak a Kossuth Lajos emléktáblánál.

A várban tett tartalmas látogatás után kapott szabadidő hasznos eltöltése után felbuszoztak a Lendva-hegy látnivalóihoz. A Vinarium kilátótoronyhoz vezető útról kitértek Szentháromság kápolnához és elidőztek a Szerelmesek padjánál.

Az 53,5 m magas kilátó tornyába 240 lépcsőn, vagy panoráma üveglifttel lehet feljutni. Az esős időjárás ellenére is csodálatos panoráma tárult a résztvevők elé, de sajnos nem láthattak el az országhatárokon túlra. A hegy legmagasabb pontján álló Lármafa kilátót útba ejtve indultak Magyarország felé.

Lentiben tartottak egy kis pihenőt, az 1848-49-es emlékmű felkeresése után, megismerkedhettek a belváros nevezetességeivel.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a Mura-vidéken nagyon kedvesek az emberek és a szlovének többsége is beszél magyarul. A résztvevők megismerhettek egy, a miénktől kicsit eltérő kultúrát és többen elhatározták, hogy a családjaikkal is visszatérnek erre a tájra.

Köszönjük Misák Zsoltnak (Bibusz Bt.) a gondtalan utazás biztosítását!

Köszönjük a támogatást a Rákóczi Szövetségnek!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb