Nagykanizsa, 2013. december 10. Szivárvány a 74-es út mellett Nagykanizsa határában 2013. december 10-én. MTI Fotó: Varga György
Havazás miatt elakadt járművek az M1-es autópályán Tatabányánál 2013. december 7-én. MTI Fotó: Lakatos Péter
Budapest, 2013. december 7. Tűzoltók dolgoznak Budapesten, a VIII. kerületi Dobozi utcában, ahol a viharos erejű szél kidöntött egy fát, amely parkoló autókat rongált meg és leszakította a 28-as és 37-es villamos felsővezetékét 2013. december 7-én hajnalban.
MTI Fotó: Lakatos Péter
Pécs, 2013. december 1., vasárnap (MTI) - Földrengés volt Baranya megyében vasárnap reggel, károkról egyelőre nem érkezett bejelentés - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Kasza Anett közleményében azt írta, hogy az MTA CSFK Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium hivatalos honlapján közölt információk alapján a 7 óra 4 perckor történt és a Richter-skála szerinti 3,3-as erősségű földmozgás epicentruma Erdősmecske közelében volt.
Vasárnap reggelre sokfelé válik párássá a levegő, főleg a déli és a középső tájakon lehetnek sűrű ködfoltok. Napközben a köd lassan feloszlik, és változóan felhős idő várható. Reggel -2, -1 délután +4 fok körüli értékeket mérhetünk.
Hétfőn ismét ködösen indulhat a reggel és napközben lesznek olyan tájak, ahol már tartósabban megmaradhat a párásság. Reggel fagyni fog, délután is csak +5 fok köré kúszhat a hőmérő higanyszála.
Pécs, 2013. november 25. Havazik a pécsi székesegyháznál 2013. november 25-én. MTI Fotó: Sóki Tamás
Galyatető, 2013. november 25. Havas reklámtábla Galyatetőn 2013. november 25-én. Az országban többfelé havazik és erős szél fúj. MTI Fotó: Komka Péter
A meteorológiai előrejelzések alapján hétfőtől akár hózáporok is előfordulhatnak az ország több pontján. A Közútkezelő már november 10-e óta téli üzemmódban dolgozik, ami azt jelenti, hogy 0-24 órában, 12 órás váltott műszakokban dolgoznak szakembereik. Összesen négy fokozat van a téli üzemeltetési időszakban, ma még I-es, vasárnaptól több megyében azonban már II-es készültségi fokozat lép életbe.
A legfontosabb, hogy mielőbb váltsunk át téligumira ...
Néhány közérdekű információ, talán hasznos lehet. Köszönöm a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztályának.
Mikepércs, 2013. november 19. A melléknap nevű légköri jelenség az égbolton Mikepércs határában 2013. november 19-én. A melléknap a Nap egyik, vagy mindkét oldalán megjelenő, esetenként szivárványszínben pompázó, fényes jelenség. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Budapest, 2013. november 17., vasárnap (MTI) - A sűrű köd miatt összesen tizennégy repülőgép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szombat éjjel és vasárnap hajnalban - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója vasárnap reggel az MTI-vel.
A repülőgépek kitérő állomásokon szálltak le, javarészt Bécsben, Pozsonyban és Linzben. Az Aeroflot járata Belgrádban landolt - mondta el Hardy Mihály.
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.