IDŐJÁRÁS

Mikepércs, 2013. november 19. A melléknap nevű légköri jelenség az égbolton Mikepércs határában 2013. november 19-én. A melléknap a Nap egyik, vagy mindkét oldalán megjelenő, esetenként szivárványszínben pompázó, fényes jelenség. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

DEBRE20131119004

airport closedBudapest, 2013. november 17., vasárnap (MTI) - A sűrű köd miatt összesen tizennégy repülőgép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szombat éjjel és vasárnap hajnalban - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója vasárnap reggel az MTI-vel.

A repülőgépek kitérő állomásokon szálltak le, javarészt Bécsben, Pozsonyban és Linzben. Az Aeroflot járata Belgrádban landolt - mondta el Hardy Mihály.

Budapest, 2013. november 16. Az Atlanti-óceánt párban átszelni készülő Kovácsik Levente (elöl) és Szabó Norbert Ádám eveznek Kele nevű speciális páros kajakjukban a Hajógyári-sziget kikötőjében 2013. november 16-án.

DBELO20131116009

omszA következő két hét az előrejelzések szerint a Kárpát-medencében továbbra is enyhe időt hoz, a várható csapadékmennyisége pedig az átlagnak megfelelően alakul - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Az előttünk álló két hétben Kelet-Európában folytatódik az átlagosnál jóval enyhébb idő - írta az OMSZ. A Kárpát-medence keleti fele az első héten a több fokkal enyhébb területhez tartozik, de november végén sem valószínű átlag alatti hőmérséklet a térségben.

Szolnok, 2013. november 12. Gyülekező erdei fülesbaglyok (Asio otus) egy fa lombkoronáján Szolnok belvárosában 2013. november 12-én. Az éjszakai életmódot folytató ragadozó madarak a tél beköszönte előtt szokatlanul korán foglalták el hagyományos gyülekezőhelyeiket Szolnok belvárosában. MTI Fotó: Bugány János

D  BJ20131112010

magyar-kozut-nonprofit-zrtA Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2013. november 1-jétől a nem koncessziós autópályák üzemeltetési feladatait is ellátja. Ez azt jelenti, hogy országosan közel 31 ezer kilométeren végzi el a téli hóeltakarítási feladatokat a társaság. A közútkezelő az elmúlt évben megkezdett géppark korszerűsítési programját idén is folytatta, így mintegy 90 új céleszközt tud bevetni a 2013-2014-es tél során.

Salgótarján, 2013. november 8. Az AR 1890 gamma napfolt a Nap felszínén Salgótarjánból fényképezve 2013. november 8-án. A jelenlegi naptevékenység-ciklus eddigi legnagyobb napfoltja Jupiter méretű. A csillag felületén látható foltok a mágneses naptevékenység jelei, jól megfigyelhető, körülbelül 11 éves ciklikusságot mutatnak, amelyek maximumát 2013-ra várják. A periódus csúcspontja közelében megszaporodó napkitörések befolyással lehetnek a Föld mágneses terére, zavarhatják a műholdak és a földi elektromos hálózatok működését. MTI Fotó: Komka Péter

D KOM20131108005

naptarDecemberben viszonylag kevés, összesen húsz munkanap lesz, viszont két szombaton is dolgoznunk kell: Mikulás utáni napon, azaz 7-én, valamint 21-én. Cserébe viszont nem kell bemennünk 24-én és 27-én sem, mert ezek pihenőnapok lesznek. Tehát ha valakinek van még és ki is tud venni szabadságot, az 3 nappal felhasználásával, december 22 – január 2 –ig otthon lehet. Ha jól számolom. 2014 –ben öt olyan hét is lesz, amikor különböző ünnepnapokkal lehet megtoldani a hétvégét. Két háromnapos, két négynapos és egy ötnapos hosszú hétvége lesz.

viharjelzo bannerA Balatonon jelenleg 31 viharjelző állomás és további 15 mobil veszélyre figyelmeztető készülék gondoskodik az állampolgárok biztonságáról.

Az üzemeltetési feladatokat a BM OKF megbízása alapján a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE) látta el.

Budapest, 2013. október 28. A Bálna nevű kereskedelmi, kulturális, szórakoztató és vendéglátó centrum tetején elhelyezett lézerfény világítja meg az eget a ferencvárosi Duna-parton 2013. október 27-én. A három hónapja üzemelő lézerfény installáció - amelyet a Bálna megnyitásakor, 2013. november elsején lekapcsolnak - felváltva mutat rá a város egy-egy nevezetességére. MTI Fotó: Lakatos Péter

DLAPE20131028015

7,6-os földrengés volt Japánban. Cunamiriadót adtak ki.

Első hírek szerint 7,3-as, más hírek szerint 7,6-os földrengés rázta meg Fukusimát. A rengés magyar idő szerint 19 óra 10 perckor történt, epicentruma Japán partjaitól 300 kilométerre keletre volt, mindössze 10 kilométer mélyen (minél közelebb van a felszínhez, annál nagyobb az esélye a cunaminak - a szerk.).

pp41153

VZA 7782

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.