Határozatlan időre bezárják a balatonboglári Urányi János Sport és Szabadidő Központ uszodáját augusztus 20-tól.
Erről a város képviselő-testülete döntött a szerdai rendkívüli közgyűlésén. A képviselők egy tartózkodás mellett, többségi szavazással határoztak a bezárásról. Mészáros Miklós a település polgármestere lapunknak elmondta, számításaik szerint az új energiaárak miatt a létesítmény éves energiaköltsége mintegy 100 millió forint lenne, ami a jelenlegi áram és gázár majdnem tízszerese.
– Fájdalmas döntést hoztunk, de akkora az épület energiaigénye, amit nem tudunk kifizetni – hangsúlyozta a polgármester. –
A sportcsarnok egy ideig még tovább működik, de a fűtési szezontól, október elsejétől azt is be kell majd zárnunk. Nyilván tavasszal, amikor már nem kell fűteni, akkor kinyithat a csarnok – mondta Mészáros Miklós.
Balatonboglár polgármestere kiemelte, csak akkor tudnák kifizetni a 100 millió forintos többletkiadást, ha adót emelnének a városban, ettől azonban elzárkóznak.
Felvettük a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel, hogy a szabadidő központ városi tulajdonrészeit vegye állami tulajdonba. Egy része már amúgy is az övék
– jegyezte meg a polgármester.
Az Urányi János Sport és Szabadidő Központban a Balatonboglári Sport Club (BBSC) úszó, kézilabda és futball szakosztálya működik. A bezárás több száz fiatalt érint a városban. Az önkormányzat már keresi megoldást arra, hogy a sportolók hol folytathatják a munkát, erről azonban későbbre ígértek tájékoztatást -írja a sonline.hu.
Fotó: uranyi.hu