KÖZELBEN

04

Szép októberi napsütésben került megrendezésre a XIII. Középiskolás Diák Szántóverseny Kaposváron, a Déli ASzC Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Techikum, Szakképző Iskola és Kollégium szervezésében. A körülmények kiválók voltak, a szántásra váró föld is tökéletesnek ígérkezett.

 

 

Két kategóriában ment a megmérettetés: ágyeke és váltva forgató eke. Intézményünk minkét kategóriában képviseltette magát. Az ágyeke kategóriában a nyitóbarázda meghúzása, majd a kezdőparcella összeszántása, valamint a záróparcella befejezése szétszántással volt a feladat, oly módon, hogy a záróbarázda meghúzásakor ne maradjon szántatlan terület. A váltva forgatós eke kategória esetében nyitóbarázda, majd jelölő barázda meghúzását és a kezdő parcella felszántását kellett elvégeznie a diákoknak, végül pedig ékszántást és a záró parcella felszántását hajtották végre az előzővel megegyező feltétel mellett.

 

A szoros és hosszú verseny után ágyeke kategóriában Lőrinczi Zsolt a 3. helyen zárta a versenyt, segítője Vajda Bálint volt. Váltva forgató eke kategóriában Gorzó István első helyen zárt, segítője Szalai Adrián Bence volt. Mándli Martin a Sefag Zrt különdíját kapta meg teljesítményére. Segítője Szűcs Tibor volt.

 

Teljesítményük alapján újra Szőcsénybe került a vándorserleg!

 

Felkészítő tanárok: Antal Győző, és Posza János oktatók voltak.

 

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítőiknek!

 

Írta, fotó: Varga Zsolt

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.