
Első alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem (DE) központi beiskolázási rendezvényét Siófokon.

Veszprémből indulva, a Balaton keleti partját követve Siófok, Ságvár, Tab, Zamárdi, Siófok útvonalon teker a nemzetközi sztárokkal és reményteli magyar fiatal tehetségekkel tűzdelt mezőny május 15-én.

Az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályán is lesz olyan szakasz, ahol szükség esetén a leállósávon is haladhat majd a forgalom, így elkerülhetők lesznek a torlódások.

A Balaton átlagos vízállása tizedik napja 101 centiméter – a vizugy.hu adatai szerint, a siófoki vízmércéhez viszonyítva (ami nem átlagmélységet jelent).

A balatoni strandok üzemeltetői hétfőn újabb fórumon egyeztettek Siófokon. A találkozón szó esett a mederhasználatról, a vízimentők láthatóságáról és a vízirendészet új előírásairól is.

Szombat délelőtt megnyílt a nevezési ablak a július 12-i Hervis Balaton-Átevezésre. Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményére érdemes már most bebiztosítani a részvételt a balatonatevezes.hu oldalon, ugyanis az első 300 nevező kedvezményes, Early Bird áron vehet részt az eseményen.

Az országos csukatilalom általában február elsején szokott kezdődni, de mivel ez a nap most szombatra esik, így a tilalmi időszak csak február 3-án, hétfőn 0 órakor kezdődik, de a tavalyi horgászjegyek sem lesznek már érvényesek.

A Várhegyi kilátó évek óta zárva van, miután kiderült, hogy a fából készült tartószerkezetét házi cincérek és gomba támadta meg. Az életveszélyessé vált emblematikus építmény miatt a Fonyódi Önkormányzat pert indított, ami most lezárult.

A megfelelő ütemterv szerint halad a siófoki Galerius fürdő felújítása, a munkálatok közben több kisebb akadály is előkerült. Már látható, hogy a fürdő megnyitásának tervezett időpontja ha minimálisan is, de módosulhat.

Az elmúlt évtizedben különösen nagy lendületet vett a balatoni kerékpár-turizmus, amit a legjobban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) adatai tükröznek.

Paradicsomos kagylólevest, tépett szarvasragut burgonyanudlival és pisztáciás málnás fánkot is kóstolhattak a vendégek a hetedik Lellei Gasztro Farsangon – írja a sonline.hu.

Míg korábban az északi part települései domináltak a luxusingatlanok piacán, az idei év egyik legnagyobb meglepetése a déli partról érkezett. Balatonfenyves két közterülete, a Balaton utca és a Vachott Sándor utca, a 2,2 millió forintos négyzetméteráraival, most a legdrágább balatoni helyszínek közé tartoznak – írja a sonline.hu.