A Községi Könyvtár rendezésében és a Művelődési Ház és a Nyitott Klub közreműködésével került sor a magyar kultúra napi megemlékezésre Kéthelyen. A rendezvényen szép számú érdeklődő és két általános iskolai osztály is részt vett.
A kéthelyi Nyitott Klub, a Művelődési Ház és a Kéthelyért Egyesület közös rendezésében a tűzmegelőzéssel és katasztrófavédelemmel kapcsolatos előadásokat hallgathattak az érdeklődő kéthelyiek Biztonságban Kéthelyen címmel.
Jótékonysági bált rendezett tegnap este a Vöröskereszt kéthelyi alapszervezete az A X & AX borászatban. Köszönöm a képeket Molnár Balázsnak!
Kilenc napirendet tárgyalt a majdnem teljes létszámú Társulati Tanács, majd az ülés végén Galácz György személyében titkos szavazással egy alelnököt választottak a Társulati Tanácsba.
Dr. Sütő László két személyt javasolt az alelnöki tisztségbe. Zsoldos Márta Piroska, Böhönye polgármester asszonya 16781 szavazatot, Galácz György Balatonmáriafürdő polgármestere, 19073 szavazatot kapott. ( Az egyes települések lélekszáma arányában szavaztak a településvezetők. Egy állandó lakos=egy szavazat.)

Tegnap délelőtt egy megbeszélésen voltam ahol a pécsi Ládonyi Mérnöki Kft. ügyvezetője, és Galácz György Balatonmáriafürdő polgármestere tárgyalt a következő 3-4 év egyik legjelentősebb balatonmáriafürdői beruházásról.

Balatonszentgyörgy, 2015. január 12. Aratják a nádat a Kis-Balatonnál, Balatonszentgyörgy közelében 2015. január 12-én. A learatott nádból nádszövetet és tetőfedő anyagot készítenek. MTI Fotó: Varga György

Az ünnepi Megyehéten a hagyományoknak megfelelően ezúttal is dr. Vörös Tamás megyei főjegyző adta át az „Örökségünk Somogyország Kincse" kitüntető címeket.

A Somogy Megyei Közgyűlés a megyecímer adományozásának 517. évfordulója tiszteletére 2015. január 6-12. között megrendezi a megyehetet.
40 gyermek és 16 felnőtt részvételével karácsonyi műsort adtak elő a Kéthelyi templomban. A szenteste délutánján megtartott ünnepség rengeteg nézőt vonzott, mely évről évre egyre népszerűbb mint a fellépők, mint a nézőkkörében.
2014. december 22-én közmeghallgatást tartottak Kéthelyen.

Balatonújlakon 2014. december 21 –én délután karácsonyi ünnepélyt tartottak a falu kultúrházában. Az ünnepélyen a balatonújlaki gyerekek meghitt, kedves műsorral ajándékozták meg a falu lakosságát és meggyújtották a negyedik Adventi gyertyát.

Ég a gyertya, ég az adventi négy" a község adventi koszorúján. Szombaton délután Dr. Berényi Sándor polgármester úr köszöntötte a község apraja-nagyját és meggyújtotta immár a negyedik gyertyát.