Ma elmentem és megnéztem a balatonszetngyörgyi vasúti felüljáró felújítási munkáinak állapotát. Hát ahogy én látom van még mit tenni.
A balatonmáriafürdői Központ Strand színpadán is elkezdődtek a Balatoni Nyár '14 – Máriai Napo rendezvénysorozat programjai. Elsőként a No Name ' Kids lengyel gyermek rock zenekar koncertezett. Pénteken este 7 –kor a Marcali Szabadtéri Színpadon is fellépnek. Nagyszerűen nyomják a gyerekek! Érdemes meghallgatni Őket! Az est főprogramja természetesen a Griffins koncert. (Majd kapok képeket!)
Hagyományosan az Utcatárlat megnyitójával kezdődnek a Máriai Napok. Galácz György a település polgármestere köszöntötte a megjelenteket, a művészeket és a testvértelepülés delegációját. Majd a vendégek figyelmébe ajánlotta a tárlatot. A látogatókat a Hétrét Együttes szórakoztatta. A kiállítás a következő három napon 10 -22 óráig látogatható.
Vörs mindig is messze földön híres volt összefogásáról, összetartozásáról, legyen az bármilyen munka, ami a település fejlődését, „virágzását" szolgálja. Legyen az kulturális rendezvény vagy egy olyan szórakoztató családi délután, mint amilyenre tegnap gyűltünk össze Vörs gyönyörű, százéves fái alatt.
Tegnap volt a döntője annak a kötélhúzó versenynek, amit a Mesztegnyői Önkormányzat szervezett a Rétesfesztiválra és Falunapra.
A Rétesfesztivállal összekötve annak másnapján tartják, a falunapot Mesztegnyőn. A koradélutáni eseményekről láthatnak képeket. A kötélhúzó versenyről majd Balázs tudósít!
2014. július 19-én jutalom kiránduláson vehettek részt azok a Bozsikosok, akik egész évben részt vettek az edzéseken, mérkőzéseken és szorgalmasak voltak.
Molnár Balázs is járt Mesztegnyőn a Rétesfesztiválon. Az Ő képeit nézhetik meg a belső oldalon.
Közel hatvan műsorszám, közte sok kiváló előadás! A táncé a modern táncé volt a főszerep tegnap Balatonberényben.
Július 19-én a Somogysimonyi falunapra kapott meghívást a Marcali Bajtársi Dalárda. A hangulatos, jól megszervezett rendezvényre két katona dal csokorral készült az együttes, melyet a közönség vastapssal jutalmazott.
Orbán Andrea küldött képeket a mai napról. Köszönöm!

Somogyvámos, 2014. július 19. Hagyományos indiai esküvő a XIX. Krisna-völgyi búcsún, a Somogy megyei Somogyvámoson 2013. július 19-én. MTI Fotó: Varga György