A hagyományos, évenkénti folkeboot osztálytalálkozónak Balatonmáriafürdő Túravitorlás Egyesület adott helyet.

2014. augusztus 2.-án település találkozó (Tikos-Főnyed-Szegerdő-Hollád) keretén belül került sor a Családsegitő Szolgálat által szervezett I. Porony napra Tikoson.
Könnyűzenei koncert volt tegnap este Balatonberényben a rendezvénytéren. A Start Tánczenekar szórakoztatta a vendégeket.
Mármint a szezon a Balatonon. A Máriai kikötőnél tegnap este kilenc után azért már volt mozgás.
Amikor az Balatonmáriafürdőalsó -i Közösségi Ház programjáról tovább indultam, a szabadstand parkolójából igazi kemény rock hangját hallottam. Gondoltam bekanyarodok ... nos nem bántam meg! Egy nagykanizsai fiatal rock banda zúzott! És nagyon jól!
A Balatonszentgyörgyi Kis-Balaton Néptáncegyüttes lépett fel tegnap este a Balatonmáriafürdőalsói Közösségi Ház színpadán.
Ma volt annak a nyári gyerektábornak a záró rendezvénye, amit évek óta szervez Peti Gréta és Tanai Berni. A kézművesség mellet a színjátszás is program volt idén. Bartokos Tamás vezetésével a Ludas Matyit tanulták be és adták elő ma délután szüleiknek a gyerekek.
Idén már csak a pénteki napon van rendezvény Nagyszakácsiban. A Turizmusbarát Polgármesterek Napja valamikor a bevezető rendezvénye volt a Királyi Szakácsversenynek, mára már önálló rendezvény maradt.
Tegnap este a tűzijátékot megelőzően a Balkan Fanatik koncertezett a Máriai napok rendezvénysorozat zárásaként.
Tegnap a Máriai Napok rendezvény sorozaton a lengyel Borzecice néptáncegyüttes, és a Somogy Táncegyüttes lépett fel a Központi Strand színpadán.
Tegnap délután a Máriai Napok rendezvény sorozaton a majoretteké volt a főszerep.
A Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthona, Somogy megyében egyedüliként elnyerte a "családbarát munkahely" címet. Az otthon 4 héten keresztül, 15 gyerek nappali táboroztatását biztosítja, ahol a dolgozók kiskorú gyermekei vehetnek részt.