Ma rendezték meg Marcaliban a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolánam az I. korcsoportos gyerekek atlétika Diákolimpiáját.

2017. június 02-04. között rendezte meg a Ju-Jitsu Nemzetközi Szövetség (JJIF) Bosznia-Hercegovinában az ez évi felnőtt Ju-Jitsu Európa Bajnokságot. A 9 fős magyar válogatott tagjaként az MVSZSE Küzdősport Szakosztályának három sportolója is tatamira lépett a bosnyák fővárosban, Banja Lukában.

Egy nagyon változatos, sajnos sok nehézséggel terhes bajnoki szezon volt ismét a 2016/2017 –es bajnokság. Jól kezdődött, hiszen Te is újrakezdted, lett egy új edzőnk, leigazoltuk a Jencski Beatrixot. Változott a keret, mert a Pamuki Alexa és a Sárfi Anett befejezte. A Bárczi Kata még sérült volt, de már tudtuk, hogy tavasszal újra a pályára léphet. Bizakodva vártuk a bajnoki kezdetet. Akár sikeresnek is mondhatjuk az őszi szezont, hiszen 9 pontot szereztünk. A hosszas bevezetőt követően arra kérlek, hogy Te mint játékos, hogy élted meg az őszt?

A Somogy megyei Labdarúgó Bajnokság második osztályának döntői Marcaliban, a Sport utcában lesznek lejátszva június 11 –én vasárnap. 16:00 kor a Lengyeltóti – Somogysárd, 18:00 –kor pedig a Kadarkút – Fonyód mérkőzést láthatják.
Sűrű volt a program hétvégén az MBÚSZ SE számára, hiszen Szombaton rendezték Kaposváron a hagyományos Dr. Csik Ferenc Úszó Emlékversenyt, amelyen három versenyzővel képviseltettük magunkat. Vasárnap pedig Tasnádi Martin vett részt az Uszonyosúszó Diákolimpia Országos Döntőjén.
Tizedik helyen zárt a felnőtt csapatunk. A bajnoki szezon elején ettől jobb helyre vártuk a csapatot. Mi történt? Miért nem sikerült jobb helyezést elérnünk?
Már nem emlékszem pontosan, hogy a szezon elején – az előző évekhez hasonlóan – határoztunk-e meg pontos elvárást, ami a végső helyezést illeti. Ha igen, és az szokás szerint a 3 – 6. hely volt, akkor be kell vallani, hogy hibáztunk. A jelenlegi játékoskeretet figyelembe véve a realitás a 6 – 10. hely.
Sok összetevője van annak, hogy ennyire hátul végeztünk. Az egyik, ami egyben nagy büszkeség is és szerintem nagyon sok szurkolót a csapat mellé állított, a Magyar Kupa szereplés, aminek köszönhetően NBI-es és NBIII-as csapat látogatott Marcaliba, amire tétmérkőzésen nagyon régen volt példa. Ebben a sorozatterhelésben eléggé elfáradt a Csapat, és egyben megmutatkozott a másik problémánk is, hogy az egész szezonban maximum 16 bevethető játékosunk volt.
Tegnap játszották le a Somogy megyei labdarúgó bajnokság utolsó fordulóját. A Marcali VFC hazai pályán a Csurgót fogadta. Felnőtt csapatunk döntetlennel zárt, az U19 kikapott. A bajnokság értékelését, majd egy Csehkis Gáborral a VFC Elnökével készült interjúban olvashatják hamarosan.

A pénteki szezonzáró-korszakzáró bankett után, még egy előre nem tervezett, utolsó utáni meghívásos tornán vett részt szombaton Veszprémben a Marcali VFC U11-es csapata.
A csoportunkban második tőlünk csak 5 ponttal lemaradt Kéthely volt a házigazdája a ma délelőtti rangadónak. Ma sem hibáztunk! Megnyertük a mérkőzést! És megnyertük a csoportunk első helyét. Következik az összevetés! Hajrá fiúk! Hajrá VFC!

A Ju-Jitsu International Federation - a ju-jitsu sport világszövetsége – az idén Bosznia-Hercegovinában rendezi meg a kontinensünk „második” legrangosabb versenyét, az Európa Bajnokságot. Azért a „második”, mert az idén Lengyelország ad otthont az olimpián kívüli sportok „olimpiájának”, a Wolrld Games-nek (Világjátékoknak) is, ahol a ju-jitsu sportban először szurkolhatunk magyar versenyzőnek, Szűcs Kristófnak.
Elköszöntek a Gergely Líviától a tanítványai, az U13 –as kézilabda csapata, ma délután a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontban tartott edzésen.
Zalaegerszegről érkeztek vendégek ma délután a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontba. Balogh Bea tanítványai készültek nálunk a Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntőjére. A felkészülésben segítségükre volt a Marcali VSzSE serdülő kézilabda csapata.