A gyermek u12 bajnokság első fordulóját játszottuk Kaposváron. Az első meccsen sikerült jó dobóformával és védekezéssel nagy arányban nyernünk. A második meccset közvetlenül az első után játszottuk egy erősebb ellenfél ellen ahol szoros meccsen kikaptunk talán kicsit a fáradtságnak is köszönhetően. Összességében nagyon tetszett a gyerekek játéka és hozzá állása és amit mindig legfontosabbnak tartok hogy az edzésen gyakorolt mozdulatokat viszont lehetett látni. Ezúton is köszönöm a minket elkísérő szülők buzdítását!
Tegnap a Fonyod-ligeti Ifjúsági táborban jártak a marcali utánpótlás focicsapatok, a Bozsik program hagyományos megmérettetésén. A képeket köszönöm Déghy Gábornak!
A felnőtt csapatnál is nagyon szűk volt Balogh Bea válogatási lehetősége sajnos ott is több hiányzóval kellett számolnia. Sérültek a felnőttben: Balogh Piroska, Bájhóber Noémi, nem tudott elutazni a Major Andi. Ha már az junioroknál felsoroltam a csapatot itt is megteszem. Tehát a felnőtt meccsen játszott: Balogh Beatrix, Balogh Margit, Bán-Farkas Dorottya, Bárczi Kata, Bödör Szilvia, Gácser Klaudia, Hanusz Boglárka,Kuti Betti, Tanai Bernadett, Urbán Edina. A juniorok két mérkőzést egymás után!!!
Egy csere játékossal utaztunk ma Szombathelyre. A csapatot az elmúlt időszakban példátlan
sérüléshullám gyötri ... Megpróbálom felsorolni a sérültjeinket ... Dombóvári Dóra, Gergő Virág, Jancsek Zsófia, Mezőfi Brigitta, Novográdecz Glória, Szecsődi Laura. A serdülőből játszott már a juniorban a Meme (Dudás Emese) ő is sérült. Ráadásul útközben a Balogh Piroska rosszul lett, be kellett menni Zalaegerszegre a kórházba. Szerencsére nincs nagyobb baj, - és ez a legfontosabb! -. de késve érkezett a csapat a mérkőzésre.
Győzött ma a felnőtt csapatunk is Babócsán, mondhatom kötelező győzelem volt a tabella alsó harmadában szerepelő hazai csapat ellen. Következik a Kiskorpád itthon 27 –én. Győzni kell! Továbbra is nagyon „sűrű" az élmezőny még akármi is lehet az őszi szezon végére. Hozni kell a kötelezőket, de szükség lesz bravurra is ha a dobogón akarunk végezni.
A bajnokságban hibátlan teljesítménnyel szerepelő U21 –es csapatunk a 10. fordulóban Babócsára látogatott ma. A hazai csapat a bajnokságban az ötödik helyen áll. Nekünk győzni kellett a papírforma szerint, és győztünk is Balogh András 21 percben lőtt góljával! Továbbra is 100% -os a Marcali VFC U21 –es csapata! Gratulálok!
Szombatonként a legkiesebb kézilabdások, az U8-U9 korosztály játszik mérkőzéseket a volt birkózó csarnokban. A kihasználatlan termet, a foci és kézlabda utánpótlás tölti meg élettel. Ma délelőtt is nagyszerű mérkőzéseket játszottak a kislányok. Szerencsére van utánpótlás, és ez nagyon bíztató a jövőre tekintettel.
Tegnap este játszották le a Marcali Teremlabdarúgó Bajnokság ötödik fordulóját.
Kikapott ma a serdülő csapatunk a Kozma Andor utcai sporttelepen lejátszott bajnoki mérkőzésen a Balatoni Vasas együttesétől.
Na persze nem katonának, :-) hanem a Magyar Kézilabda Serdülőválogatottba! Két alkalommal már járt Budapesten a serdülőválogatón, és úgy látszik most valóban felfigyeltek a tehetségére a Magyar Serdülőválogatott szakvezetői.

Tegnap elkísértem a Marcaliban élő jégkorongedzőt, Csata Csabát Zalaegerszegre ahol csapata 13-14 éves korosztályú Zalai Titánok - West Hockey Team magabiztos győzelmet aratott a Budapesti Sportországi Cápák csapata ellen.
Kikaptunk egy jobb csapattól, és sajnos a második félidei játékunkkal is gondok voltak. Két hét szünet és következik idegenben a Lenti... győzni kell!!!