
Szombaton egy erős hidegfront érkezik, emiatt többfelé kialakulhatnak futó záporok, főként északkeleten, keleten és helyenként északon zivatarok, amelyekből jégeső előfordulhat.

Pénteken sok napsütésre számíthatunk, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből legfeljebb csak néhol délen és délnyugaton alakulhat ki egy-egy jelentéktelen zápor.

A talaj felső egyméteres rétege csaknem országszerte föltöltődött március végére, vasárnapra azonban sarkvidéki levegő érkezik, a tavaszi fagyok pedig újabb károkat okozhatnak a gyümölcsösökben a jövő héten - közölte a HungaroMet csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

Pénteken és szombaton még többórás napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható, majd észak felől egy hidegfront felhőzete vonul át az ország fölött, és elsősorban keleten, északkeleten lehet zápor, zivatar.

Csütörtökön északnyugaton és nyugaton számíthatunk naposabb időre, máshol többször megnövekedhet a felhőzet.

A nyolcadik legcsapadékosabb és a tizedik legenyhébb volt a március - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán.

Szerdán az északi tájak kivételével sokfelé naposan indul a reggel, majd napközben észak felől mindenhol megnövekszik a felhőzet, és a déli tájakat leszámítva többfelé kialakulhat kisebb eső, zápor.

Kedden gyakran takarják felhők a napot, majd délután északon és északkeleten számíthatunk hosszabb napos időszakokra.

Hétfőn a Dunától keletre sokfelé tartósan felhős, borult időre számíthatunk, és ezeken tájakon gyakran elered az eső.

A hét elején még többfelé lehet zápor, majd csökken a csapadék esélye, és április első hetében jellemzően száraz, napos-felhős idő várható. A szél gyakran lesz erős. A hét közepén a hőmérséklet csúcsértéke ismét megközelíti a 20 Celsius-fokot, de vasárnapra 3-9 fok közé csökken, és visszatérnek a gyenge hajnali fagyok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Az északi, északnyugati tájakat leszámítva csak ezen a héten csaknem egyhavi csapadék hullott - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán vasárnap.

Szombaton kezdetben többfelé várható eső, majd délután délkelet felől elkezd felszakadozni a felhőzet, és a Dunától keletre már csak helyenként alakulhatnak ki záporok.