
Kedden országszerte visszatér a napos idő, felhő alig lesz fölöttünk, csapadék sehol sem várható.

Hétfőn délkeleten és helyenként északon indul esősvel, havas esővel a nap. Átmeneti szünet után, délután a változékony felhőzet mellett észak felől záporok, hódara záporok alakulhatnak ki a középső tájak felett húzódó összeáramlási vonal mentén.

Erős, olykor viharos széllel jelentős lehűlés érkezik hétfőn, és az ország középső részein záporok, hózáporok is kialakulhatnak. Keddtől jellemzően derült, napos idő várható 10 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel és visszatérnek az éjszakai fagyok. A hét második felében melegedés kezdődik, de szombattól ismét előfordulhat eső - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Vasárnap az ország nagy részén továbbra is a felhőké lesz a főszerep, és még több helyen kialakulhat eső, zápor.

Az ország északi és nyugati részén élők esős időre ébredhettek, hiszen a csapadékzóna jelenleg is e tájak fölött van. A következő órákban tovább vonul északkelet felé, közben gyengül majd az intenzitása, és délnyugat felől fokozatosan szűnik a csapadék.

Március 15-én reggel és délelőtt sokfelé számíthatunk esőre, majd délután már inkább délre és keletre korlátozódik a csapadék.

Pénteken túlnyomóan felhős, borongós időben lesz részünk, csak helyenként számíthatunk rövid napos időszakokra.

A hét végéig még további kiadós eső várható, így folytatódik a talaj feltöltődése, de a jövő héten szárazabb, sarkvidéki légtömeg érkezik és visszatérnek az éjszakai fagyok, ami kárt okozhat a többfelé már virágzásnak indult csonthéjasokban - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

Csütörtökön kezdetben sokfelé számíthatunk esőre, záporra.

Szerdán sok felhő lesz felettünk, csak kevés helyen számíthatunk hosszabb napos időszakokra.

A héten - a keddivel együtt - az ország jelentős részén a márciusi havi átlagos mennyiségű, vagy azt kissé meghaladó csapadékra lehet számítani - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.

Kedden dél felől nagyobb kiterjedésű csapadékzóna érkezik, emiatt az ország nyugati, északnyugati harmadát leszámítva sokfelé várható eső, zápor, főként délen és keleten jelentős mennyiség eshet.