
Pénteken az ország legnagyobb részén felhős, többfelé esős időre készülhetünk.

Csütörtökön északon és északnyugaton számíthatunk hosszabb napos időszakokra, máshol felhősebb időben lesz részünk.

Szerdán többfelé erősen megnövekszik a felhőzet, de északon és északnyugaton hosszabb napos időszakokra is számíthatunk.

Kedden reggel több tájegységünkön számíthatunk esőre, záporra, ugyanakkor hajnalra, reggelre többfelé pára, köd képződik.

Hétfőn kezdetben sokfelé várható eső, de később nyugat felől ismét csökkeni kezd, felszakadozik a felhőzet.

Március utolsó hetében is folytatódik a változékony időjárás, több hullámban kell esőre számítani, a hét közepétől gyakran lesz erős, viharos a szél.

Vasárnapra virradóra délnyugat felől újabb csapadékmező érkezik, sok felhő lesz felettünk, és eleinte sokfelé várható eső, zápor.

Szombaton kezdetben keleten, északkeleten lesz napos az idő, délután pedig helyenként nyugaton, délnyugaton süthet ki a nap.

Pénteken országszerte sok napsütésre számíthatunk, csak helyenként jelenhet meg kevés felhő az égen. Csapadék sehol sem várható.

Pénteken még nagyrészt napos időre van kilátás, de szombattól többfelé esőre kell készülni.

Csütörtökön folytatódik a derült, napos, csapadékmentes idő. A Dunántúlon és helyenként északkeleten élénk lesz a délies szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában -8 és 0 fok között alakul. Napközben 11-16 fokra számíthatunk.

Szerdán napos, csapadékmentes időben lesz részünk, felhők szinte nem is lesznek az égen.