
Szombaton késő este Vonyarcvashegyen csőtörés volt, emiatt fennakadások vannak az ivóvíz-szolgáltatásban Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és Gyenesdiáson, a 71-es főúton a forgalmat is korlátozni kellett - közölte honlapján és a közösségi médiában vasárnap a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt.

1521-en vágtak neki szombaton, hogy úszva vagy SUP-on teljesítsék az Allianz Öböl-átúszás három kilométeres távját Tihany és Balatonfüred között.
Horgászversennyel kezdődött a nap a Kéthelyi Bányatónál, majd főzőverseny kezdődött a Művelődési Ház mögötti téren.

Elképesztő sikere volt tavaly a sétahajózásnak Keszthelyen, a Bahart pedig a most induló főszezonban is hasonló adatokra számít.

Sokan hiszik, hogy a Balaton különösen a déli partján biztonságosan sekély, ám a tó mederviszonyai ennél jóval összetettebbek – és veszélyesebbek is lehetnek.

Hamarosan vége a tanévnek, és egyre többen tudhatjátok magatok mögött ezt az egyetemi szemesztert is.

A fenékpusztai madárgyűrűző állomásról a tavaly szeptemberi hatósági ellenőrzés után az a hír járta, hogy bezárták.

Idén július 18–27. között rendezik meg a Kapolcsi Művészetek Völgye Fesztivált.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke a balatoni vonalon további súlyos tömegjelenekre számít. Szerinte a probléma fő oka, hogy sem a pályakapacitás, sem a vonatok hossza, mennyisége, befogadóképessége nem elegendő – írja a szeretlekmagyarorszag.hu.

A Balaton átlagos vízállása 105 centiméter – a siófoki vízmércéhez viszonyítva – az elmúlt két napban két centiméternyit csökkent. A tó vizének hőmérséklete szerda reggel Siófoknál 22 Celsius fokos volt.

2025-ben 22. alkalommal hirdette meg a Balatoni Szövetség a Kék Hullám Zászló strandminősítést. A strandüzemeltetők hasznosnak találták ezt a visszacsatolást, hiszen idén 47 balatoni strand adta be a jelentkezési lapját az önkéntes megmérettetésre.
