
Jelentős fejlesztés valósult meg a településen az elmúlt időszakban. A közösségi tér kialakításával több mint 300 millió forintos beruházás keretében teljesen megújult az egykori mozi épülete, amely mostantól modern környezetben fogadja a helyieket és a nyaralókat egyaránt.

Cseh csapatok állhattak dobogóra a XI. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC) díjátadó ünnepségén szombaton Tihanyban.

A Balaton átlagos vízállása húsvét vasárnapjára egy centivel nőtt, 112 centiméterre emelkedett – a s siófoki vízmércéhez viszonyítva. A tó vizének hőmérséklete reggel Siófoknál 13,5 Celsius fokos volt.
Faburkolat, lehúzható ablak, Szergej-dízel és balatoni életérzés – nosztalgikus utazásra hív a vasút

Aki egyszer már utazott faburkolatú fülkés kocsiban lehúzott ablak mellett, az sosem felejti el az élményt – sem a hangulatot.

Április 18-tól, azaz péntektől változott a kompmenetrend az alábbiak szerint: Szántódrévből 7.00 és 20.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 20.15 perc között hétköznap és hétvégén is 30 percenként indulnak kompjáratok – közölte a Balatoni Hajózási Zrt.

A 2025. április 26-án megrendezésre kerülő Kishegyi Kortyok és Falatok, amely 12:00 és 20:00 óra között várja a látogatókat Balatonlelle legszebb részén, a Kishegyen.

Badacsonyörsre szeretett volna hajózni az az idős férfi, akit ma kollégáink mentettek ki Balatonederics magasságában.

A Balaton átlagos vízállása az elmúlt két hétben 110 és 112 centi között ingadozott, csütrötök reggel 111 centimétert mutatak a vízügy mércéi. A víz reggel Siófoknál 12,5 Celsius fokos volt.

Hosszas előkészítés után úgy tűnik, hogy április 17-én forgalomba áll az első Viking dízelmozdony a 29-es vasútvonalon Balatonfüred és Tapolca között, – számolt be elsőként az Indóház Online – Hivatalos oldala.

Veigl Gábor irányítása alatt a BAHART tradicionális vállalatból modern és hatékony közlekedési-turisztikai szolgáltatóvá fejlődött.

A déli parton egyedül Siófokon volt egész évben nyitvatartó mozi, egészen idáig, ugyanis április 11-én, pénteken megnyitott a Cinema Fonyód a fonyódi Napsugár Kempingnél.

Április 18-án újra megnyitja kapuit a Balatonfüredi kikötő a hajós utasforgalom részére. Április 18. és 27. között minden nap a már megszokott útvonalakon közlekednek hajóik.