
A víz már közel a húsz fokhoz, a bátrabbak már megmártóztak a Balatonban, de a turisták zöme az kerékpátos kiránduló Balatonmáriafürdőn a kikötőnél.

Helyreállították a meghibásodott váltót, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a dél-balatoni vonalon.

A dél-balatoni vonalon hosszabb menetidőre kell számítani, mert Balatonszárszón váltóhiba miatt átmenetileg nem közlekedhetnek a vonatok, az érintett járatok várakozni kényszerülnek. A forgalom átszervezése folyamatban van.
Ma Kéthelyen nosztalgia jármű „karaván" haladt át a falu központján, ahol a járművek megtekinthetők voltak.

A Balaton átlagos vízállása lassan két hete nem mozdul a 112 centiméterről – a vizugy.hu adatai szerint. A víz ma reggel Siófoknál 18,5 fokos volt, egyre többen fürdenek benne.

A természet is díszbe öltözött, hiszen ünnep van ma. Ünnep, mely a ballagók számára bezár egy kaput, ugyanakkor ki is tár egyet.

Új gázerőmű építéséről és két hazai kőolaj- és földgázmező feltárásáról és kitermeléséről született megállapodás Magyarország és Törökország között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (MTI).

Az elmúlt két évhez hasonlóan, a Balaton felé, az M0-ás és Balatonvilágos között előre tervezett felújítási munkáik a 2025-ös nyári vakáció ideje alatt nem lesznek.

Május 1-től további 7 kikötő csatlakozik a hajózási menetrendbe.

Bár a szezon hivatalosan még nem kezdődött el, már most megkezdték az előkészületeket. A Balaton déli partjának egyik legkedveltebb üdülővárosa, Fonyód idén is nagy reményekkel és felkészült infrastruktúrával várja a nyaralókat.

Már a tavasz közepére rengeteg vendéget vonz a sportturizmus a Balatonon – közölte a Balatoni Turizmus Szövetség. Ma már a világ turisztikai bevételeinek több mint 10 százalékát a sporttal kapcsolatos utazások teszik ki – írja a vg.hu.
