
A Balaton nyílt vizében továbbra is alacsony az algabiomassza. Az A-klorofill koncentráció a tó középső és keleti medencéiben egységesen 6–7 µg/l, a Szigligeti-medencében 16 µg/l, míg a legmagasabb értéket Keszthely térségében mértük (25 µg/l).

A szajkókra bízták a makkvetést, mesterségesen hoznak létre holtfákat, és speciális kerítésekkel tartják távol a nagyvadat.

A mintegy 6 milliárd forintos beruházás célja a Balaton egyik legfontosabb közlekedési csomópontjának korszerűsítése, a közlekedési kapacitás növelése, és a turisztikai élmény javítása.

A Balatoni Turizmus Szövetség szerint a nyári szünet sok családban egyszerre jelent szabadságot és kihívást.

Újabb aligátorteknős került elő a Balatonnál, ezúttal az északi parton találtak rá egy példányra.
Tiltott időszakban tartott meg egy harcsát a Balatonon egy szlovák horgász, ráadásul a fogást nem jegyezte be a fogási naplójába, és a zsákmányt a helyszínen fel is dolgozta.

A vendéglátósok igyekeztek kitolni a végső határidőt. Júliustól betiltották a műanyag poharakat a vendéglátóhelyeken, de a Balatonon még készletek maradtak belőle – írja a sonline.hu.

Ünnepel a Festetics-kastély. Magyarország egyik legjelentősebb főúri enteriőrkiállítása 50 évvel ezelőtt nyílt meg. A főúri élet mindennapjait megidéző, korhűen berendezett kiállítás 23 teremben várja a látogatókat.
Szombat délelőtt ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a XV. Országos Kismotorfecskendő-szerelési Bajnokság ötödik fordulója a lengyeltóti városi sportpályán.

Július 4-től életbe lép a BAHART (Balatoni Hajózási Zrt.) főszezoni menetrendje.

2026. július 3. péntek, 11.47 | Balatonszemes és Balatonlelle felső között átmenetileg szünetelt a forgalom egy korábbi váltóhiba miatt, ezért a dél-balatoni vonalon néhány vonat menetideje megnőtt.

Augusztus végéig meghosszabbított főszezoni járatokkal, sűrített menetrenddel, népszerű programhajókkal és 17 balatoni település között kényelmes vízi összeköttetésekkel várja