
A Balaton átlagos vízállása az elmúlt két napban újabb két centivel csökkent, jelenleg 68 centiméter – a siófoki vízmércéhez viszonyítva, ami nem átlagmélységet jelent.

2015 óta a helyi adókról szóló törvény lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok egyedi települési adót is kivethetnek bármely olyan adótárgyra, amit nem terhel központi teher és a törvény nem tilt.

Október 10-12. között ismét a balatoni halé a főszerep a XII. Siófoki Halfesztiválon, ahol színes családi, és gyermekprogramok, ingyenes koncertek, kulináris élmények, Fish Food verseny, halkülönlegességek várnak minden korosztályt.

Több elemből álló országos akció indul a szőlő aranyszínű sárgaság betegség visszaszorítása érdekében.

Elhunyt Piros Attila rendőr dandártábornok, aki 2012 őszétől töltötte be a főkapitányi tisztséget Somogyban, előtte az ORFK hivatalvezetője volt, korábban pedig az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára.

Kezdetét vette az őszi lehalászat a BHNP Zrt. fonyódi és mórichelyi tóegységeiben. A fogott háromnyaras pontyokat több helyszínen engedik a Balatonba, várhatóan a hét minden munkanapján lesznek haltelepítések – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

2025. október 25-én (szombaton) VIII. Emlékvonatozás: Retró nap a Somogyszob-Balatonszentgyörgy vasútvonalon néven kerül megrendezésre a hagyományos esemény,
Képek a buzsáki Szüreti Felvonulásról és a kisérő programokról.
Képek a buzsáki Szüreti Felvonulásról és a kisérő programokról. (elsőrész)

2025 augusztusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 2,8 millió vendég 7,3 millió vendégéjszakát töltött el.

Szeptember 29-től október 3-ig Balatonfüred és Tapolca között, illetve október 6-tól 10-ig Székesfehérvár és Balatonfüred között MÁVbuszok szállítják az utasokat.

Kiadó lakás kapcsán igencsak eltérő számok mutatkoznak a vármegye több pontján, mind kiadási árban, mind a kiadásra kínált lakások tekintetében Somogyban- írja a sonline.hu.