
A Balaton átlagos vízállása az elmúlt két hétben 5 centiméternyit csökkent, jelenleg 66 centiméter – a siófoki vízmércéhez viszonyítva.

Idén minden eddiginél korábban, már szeptember végén átlépte a vendégforgalom a 15 millió főt – derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adataiból.

Téves az a nézet, hogy ma is a hosszú, többhetes balatoni vakáció jelentené a teljes kikapcsolódás ideális formáját, ahogyan azt a 20. században a munkásosztály értékrendje sugallta.
„Mindig a július a legerősebb hónap a szezonban. Most a július 40-50 százalékos forgalomcsökkenést hozott. Az augusztus kicsit javított a siralmas helyzeten, de akkor is elmaradt a forgalom a korábban megszokotthoz képest. A belföldi turizmus összeomlott idén. Külföldiek, németek, osztrákok, lengyelek, csehek még azért vannak, de ők is kevesebben a korábbi évekhez képest”.

OKtóber 6-tól Szántódról 7.00-19.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 19.15 perc között járnak a kompok, fél óránként indulva. (Nagy forgalom esetén sűrítik a járatokat.)

Horgászat engedélyezése vagy tiltása a strandok területén? – e címmel tekintette át közelmúltbeli ülésén a balatoni településeket összefogó Balatoni Szövetség a balatoni horgászat szabályait – írja a zaol.hu.

Zamárdi közgyűlése döntött arról, hogy a következő négy évben biztosan a város és annak szabadstrandja ad otthont a STRAND Fesztiválnak. A 2026-os időpont a nyárzáró, ünnepi napokat érinti: augusztus 20. és 22. között várják a közönséget – áll a szervezők közleményében.

Az elmúlt négy napban három centiméternyit csökkent a Balaton átlagos vízállása, ami jelenleg 67 centiméter – a siófoki vízmérce szerint. A víz reggel Siófoknál 12 Celsius fokos volt. Most így fest a boglári Balaton-part / Fotó: Szira Erika / Facebook

A „Világ legnagyobb tanórája” programsorozathoz csatlakozva a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai ezen a héten a körülöttünk élő állatok világával kapcsolatos előadásokon és bemutatókon vehettek részt.

Tizenharmadik alkalommal hirdették meg magyar versenyzők számára a Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászversenyt (NBBH).

A Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 9.A és 10.A osztályos technikus diákjai újabb szakmai tanulmányúton vettek részt, ezúttal a Szentjakabfán található Balaton- felvidéki Erdészeti Erdei Iskolába látogattak el.

31 országból közel 350 szakember érkezett – köztük Európán kívülről az Egyesült Államokból, Kanadából, Brazíliából és Japánból is -, a balatonfüredi nyolcadik EuroVelo és Kerékpáros Turisztikai Konferenciára.
