
Kaposvár, 2015. november 10., kedd (MTI) - Környezetkímélő buszokra cserélték a kaposvári járműparkot, és ezzel Magyarországon elsőként a somogyi megyeszékhelyen valósult meg az európai normák szerinti, teljes flotta megújítása.
A 68 –as főközlekedési út kéthelyi szakaszának északi végén egy fix traffipaxot telepítenek. A kamera a korábban megismert paraméterek szerint szerintem az ujlaki elágazó stop táblájánál történteket is látja északra. Délre pedig a legalább az iskoláig.

Nagyatád, 2015. november 6., péntek (MTI) - Átadták az 5,1 milliárd forintból, európai uniós támogatással megvalósult kistérségi szennyvízberuházást Nagyatádon, amelynek révén húszezer lakos életminősége javul a Belső-Somogyban.
A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 9. osztályos diákjai a közösség teljes jogú tagjaivá váltak a hagyományosan megrendezett gólyaavatón.

Tisztelt üdülővendégek, és nyaraló tulajdonosok!
Az elmúlt hónapokban sokan aggódva figyelték a balatonmáriafürdői strandok eliszaposodásának folyamatát.
Lezárult a TÁMOP-3.3.14.B-14/1-2014-0043 jelű projekt.
A projekt címe: Lengyel-magyar két jó barát testvériskolai kapcsolat kialakítása
Megítélt támogatás:13 378 600,-Ft
Projekt megvalósításának tervezett kezdete:2014.09.01
Projekt megvalósítás befejezése: 2015.10.31.
A projekt keretein belül elsősorban hátrányos helyzetű, faipari, illetve műszaki szakmát tanuló diákokat kívántunk bevonni, hiszen a lengyel testvériskolában is erősnek és tradicionálisnak mondható ezen szakmák oktatása. A projekt elsősorban a faipari, illetve műszaki szakmák elméleti és gyakorlati tudásának bővítésére és elmélyítésére szolgált.
A programsorozaton belül sor kerül heti rendszerességgel szakmai találkozókra, melynek keretien belül mindig egy adott, specifikus feladatra koncentrálva és megoldva kívántuk bővíteni a diákok tudását, ezáltal nyújtva számukra extra tudást a hagyományos oktatással szemben. Ezen felül sor került kulturális és tanulmányi eseményekre, személyes találkozókra, illetve nyári bentlakásos táborra is. (színházlátogatások, előadássorozat, érzékenyítő tréning, sportdélután, múzeumlátogatások, nemzetközi együttműködési lehetőségek, stb.)


A 2014-es sikeres rendezvény után a Somogy Megyei Kormányhivatal és a Somogy Megyei Önkormányzat idén is megszervezte a megyei polgármesterek és jegyzők találkozóját. A kétnapos rendezvény első napján az önkormányzatiságot érintő aktuális kérdésekről hallhatott a mintegy 250 résztvevő, a meghívott szakértők előadásában.

Az Új Széchenyi Terv TIOP-2.2.1-11/1-2012-0001 „Sürgősségi Ellátás Fejlesztése – Mentés” projekt keretében az Országos Mentőszolgálat Magyarország 18 megyéjében 22 új mentőállomást létesít és további 60 állomást újít fel. Kadarkúton ünnepélyes rendezvény keretében adták ma át az új mentőállomást.

2015. október 22-én délután 16.30 órakor gyülekeztünk a Szabadság téren lévő Nagy Imre szobornál, hogy megemlékezzünk az 59 évvel ezelőtt történtekről, a forradalom és szabadságharc eseményeiről.
Szombaton este gyújtották meg az őrtüzeket Erdélyben és Magyarország szerte több helyen is, ezzel csatlakozva az erdélyi honfitársainkhoz.
Péntek este a művelődési házban az óvódás, és az általános iskolás gyermekek fellépésével, valamint Molnár Balázs polgármester beszédével emlékeztek meg az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharcról.
Az általános iskolás szülői szervezet szervezésében halloween partyt szerveztek a Kéthelyi álatlános iskolában október 22-én délután.