
A szombati 43. LIDL Balaton-átúszás iránti érdeklődés minden várakozást felülmúl.

A holnapi Balaton-átúszás miatt már pénteken elmaradnak esti programhajó járatok.

Kétszeri halasztás után augusztus 9-én, szombaton megrendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást. A szervező Budapest Sportiroda (BSI) az új időponttal újra megnyitotta a nevezést, a lehetőségre pedig lecsaptak a sportolni vágyók.

Kevés volt ahhoz a korábbi napokon hullott bőséges csapadék – egy száraz időszak után – , hogy emeljen a Balaton vízszintjén. Pár napra ugyan megtorpant a párolgás, de az elmúlt két hétben így is újabb 6 centiméternyit csökkent a tó átlagos vízállása, ami péntek reggel 81 centimétert mutatott – a siófoki vízmércéhez viszonyítva. A víz korareggel Siófoknál 22 Celsius fokos volt, ami a nap folyamán még melegedni fog.

Néhány hete segítséget kértünk tőletek: a képzőbázisunk szaniter konténerében lévő bojlerünk sajnos tönkrement, javíthatatlan lett.

Előzmény: Fadőlés okozta felsővezetéki hiba miatt Balatonaliga és Szabadisóstó között átmenetileg, várhatóan 5:15-ig nem közlekedhetnek a vonatok. A két állomás között pótlóbusz szállítja néhány hajnali Bagolyvonat (18619, 18520) utasait.

A várható kedvező időjárási előrejelzések után szombaton megtartják a Révfülöp és Balatonboglár közötti 43. Lidl Balaton-átúszást. A rendezvényen – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is részt vesz a Magyar Honvédség katonáiból, honvédelmi alkalmazottjaiból és családtagjaikból álló Úszó Erőd.

Húsz versenyző, harminchat kreatív fogás. Átadták Az Év strandétele verseny díjait. A felhívást 2025-ben tizenegyedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör.

Az időjárás végre kegyeibe fogadott minket, két halasztás után megrendezhető Európa egyik legnagyobb nyíltvízi úszóeseménye. Legyél ott Te is a nyár legnagyobb medencés buliján!

Balatoni panorámás, modern luxusvillák, saját kert, tetőterasz pezsgőfürdővel – ezt ígérte a balatonszemesi Zöld Park 100 projekt, miután famentesítették a telket, és egy-egy villaházért akár 300 millió forintot is elkértek.

Május 1-től a keszthelyi Lengl Zoltán lett a balatoni főépítész.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: kiszámíthatatlanná, hektikussá vált a vízutánpótlás, holott szükség lenne az áztató esőkre.