
Fonyódon, a Napsugár kempingnél 2025. április 11-én pénteken megnyitja kapuit a 120 fős Cinema Fonyód, ami – határait bátran kitágítva – nem csak egy mozi.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter javaslata alapján lehetőséget kaphatnának önkormányzatok arra, hogy befolyásolják a területüket érintő ingatlanvásárlásokat ott, ahol az utóbbi időben jelentősen megnőtt a népesség száma.

A balatonlellei mentőállomás sorsa még mindig bizonytalan, jelenleg a Gyermekmentő Alapítvány nyáron használt épületében tartózkodnak.

Egyre nagyobb az érdeklődés az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) munkája iránt, már a kiemelt üdülőkörzet határain túlról is érkezett csatlakozási kérelem – mondta Pali Róbert, a szervezet elnöke, Vonyarcvashegy polgármestere a szövetség elnökségi ülésén szerdán, Siófokon, ahol szó esett vízügyi kérdésekről és a Vízparti tervről is.

A vízügy várakozásai és reményei szerint a Balaton vízállása „rendeződhet” a turisztikai szezonra, a vízminőség pedig a tavalyi évhez hasonlóan, jól alakul.
A Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium Általános Iskola és Kollégium Csokonai Angyalai és a Szennai Fekete László Általános Iskola Zselici betyárok nevű csapata nyerte az értékeinkről szóló vetélkedő szerdai döntőjét a kaposvári Vármegyeháza Dísztermében, ahol hat-hat általános- és középiskolás csapat küzdött meg az értékes nyereményekért.

Már hagyománnyá vált Keszthelyen a Tavaszköszöntő Csobbanás, amely idén hatodik alkalommal hívja a bátrakat egy jeges fürdőzésre. Március 29-én, szombaton délután a Városi Strandon gyűlnek össze azok, akik a Balaton hűvös vizével ünneplik a tavasz érkezését.
„Ahogy a legjobb balatoni hajóknak is szüksége van hajóskapitányra, úgy a balatoni építésügynek is egy balatoni főépítészre!
„A márciusi ifjak lerakták a vidék Magyarországának az alapkövét, mi pedig folytatjuk az építkezést.” Március 14-én a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban Dr. Nagy István agrárminiszter március 15-e alkalmából kitüntetéseket adományozott.

Március 15-től ismét közlekedik a Fenyves Expressz Pécs-Keszthely-Pécs között Kaposváron és Fonyódon át.

Bár még nem végleges, milyen eszközöket kapnak pontosan a kistelepülések az „identitásvédelem” érdekében, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium eddigi tervei alapján valószínű, hogy az érintett önkormányzatoknak lehetővé válik az ingatlanvásárlás korlátozása. A G7 megnézte, hol és milyen hatása lehet ennek az ingatlanárakra.

A tavalyi volt a horgászok egyik legsikeresebb éve. Számuk meghaladta az egymilliót, és a nemzeti horgászturisztikai stratégia 2030-ig mintegy 24 milliárd forintot irányzott elő az ágazat támogatására – közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke.
