
A mai napon kezdetét vette az általános ragadozóhal-fogási tilalom a Balatonon és vízrendszerén. Ennek apropóján idén is sorra vesszük a tavasszal esedékes tilalmakat.

A Somogy Vármegyei Értéktár Bizottság pályázatot hirdet középiskolás diákoknak a vármegyei értékek és hagyományok felkutatása és bemutatása témában.

521 kg egynyaras süllőt telepítettünk a helyi horgászok jelenlétében Keszthelyen a Balatonba, ezzel sikeresen megkezdve az éves 6 tonnás süllőtelepítési kötelezettségünk teljesítését. Írja a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. honlapján.

„Városunk területén a közelmúltban több, a közösségi együttélés szabályait semmibe vevő, a közösségnek kárt okozó és polgáraiban méltán felháborodást keltő eseményekre reagálva a nyilvánosság segítségét kérem.

A téli félévben a Balatonnál is gyakran fordul elő köd. Február 26-án a reggeli órákban Siófok térségében az úgynevezett áramlási köd jelenségét lehetett megfigyelni. A kelet-északkelet felől érkező ködfal percek alatt lecsökkentette a látástávolságot.

A Balaton átlagos vízállása 15. napja tartja magát a 127 centiméteren, miközben továbbra is csak visszafogottan zajlik a vízeresztés a Sió-zsilipen.

Sürgető lenne az iszapkotrás folytatása a Balatonon, különösen a nyugati medencében, de nincs rá forrás. A megoldásért hamarosan tárcaközi egyeztetést kezdeményez szakhatóságok bevonásával a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) – hangzott el a tanács legutóbbi ülésén.

A Marcali Prevenciós és Egészségfejlesztési Iroda és a TársasBázis közösségének szervezésében valósult meg az I. Farsangi jelmezes túra Somogyszentpálon.

Elkészült a Balatoni KaPoCs egyesület (CSPK) legutóbbi kérdőívének a kiértékelése, amely a csopaki eladott, volt BAHART hajóállomás, és vitorláskikötők előtti nádas sorsával foglalkozott, mivel az útban van a fejlesztőknek.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja táján több korabeli sorstörténet felelevenítése méltó emlékezés lehet az áldozatokra, a diktatúra elszenvedőire.

Egynyaras csukákat telepített a Hévíz-folyáson a Balatoni Halászati Nonprofit Zrt. az elmúlt napokban. Erre az idegenhonos díszhalfélék elleni védekezés miatt volt szükség, és az év végéig ragadozóhal-fogási tilalmat rendeltek el.

Többen próbálkoznak aranymosással Magyarországon is, a kérdés csak az, kié a földben, vízben megbúvó arany? A kérdést az Index.hu válaszolta meg az alábbi cikkben.