
Beke Mária r. őrnagy, a Marcali Rendőrkapitányság megbízott kapitányságvezetője javaslatára és Molnár Gábor r. ezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya ajánlására a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testületének díjbizottsága döntése alapján 2019-ben a „Balaton Régió Közbiztonságáért” díjban részesül Beck Péter rendőr őrnagy, a Marcali Rendőrkapitányság Balatonkeresztúr Rendőrőrs őrsparancsnoka.
Ahogy már sok éve, idén is elkészült a vörsi Betlehem. Ma délután járt ott Bogdán Laci HA3TBL és készített nagyszerű képeket.
A SEFAG Zrt. és a Mesztegnyői Polgárőr Egyesület közös szervezésében hagyományosan mikulás vonat indul decemberben az erdei kisvasúton. Idén sem volt ez másképpen. Képek: Bogdán László - HA3TBL

December 5-én délután ellátogatott kollégiumunkba a Mikulás, aki az idén a télanyókával együtt érkezett. Az ünnepség kezdetén és végén Gereben Zsófia és Rumán Dorottya előadásában három szép karácsonyi dalt hallgathattunk meg.

A Balaton régió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség szerdai tisztújító közgyűlésén Lombár Gábort, Balatonfenyves polgármesterét választották elnöknek, aki Balassa Balázst, Szigliget polgármesterét váltja a tisztségben.

Befejezték a pályafelújítást a balatonfenyvesi kisvasúton, december 1-jétől ismét naponta 10 járattal utazhatnak a kirándulók és a térségben élők a nagybereki tájakat bejáró vonalon. Idén nyáron rekordszámú utas váltott jegyet a kisvonatokra, mostantól pedig Balatonfenyves és Somogyszentpál között felújított pályán roboghatnak a szerelvények. Jövőre elkezdődik a csisztafürdői vonal újjáépítése.
Az Árnyékban alapítvány szervezésében jótékonysági bált tartottak a Kéthelyi általános iskolában. A bál kezdetén helyi értelmi fogyatékosok otthonának lakó készültek műsorral, valamint Balatonmáriafürdői táncosok szórakoztatták a vendégeket. A bál bevételét az értelmi fogyatékos otthon lakóira fordítják. Ezúton is köszönjük a rengeteg támogatást, a Retrokonok zenekarnak a remek zenét.
Elkészült a település központ karácsonyi dekorációja. Szombat este meggyújtottuk az első adventi gyertyát. A gyertya gyújtás előtt Molnár Balázs polgármester mondta el gondolatait, majd a hittanos gyerekek adták elő műsorukat. Zárásként Németh József plébános megáldotta a koszorút, majd felvillant az első gyertya fénye.
Hagyományteremtő szándékkal indítottuk útjára rendezvényünket sok más településhez hasonlóan. Bevontuk az Önkormányzati intézményeket, civil szervezeteket, még a Napsugár Lakóotthont is.

A Balaton átlagos vízszintje – a hétfő hajnali mérések szerint – 105 centiméter a siófoki vízmérce szerint. A tó vizét 11. napja eresztik a Sió-zsilipen, jelenleg 25 köbméter/másodperces sebességgel, de az esőzések miatt marad a 105-106 centiméteres vízállás – a vizugy.hu adatai szerint.

Minden készen áll ahhoz, hogy rendben működhessen az óriáskerék, melynek munkálatait ma fejezték be a szakemberek.

Átadták az M7-es autópályán a balatonvilágosi csomópont közelében elkészült a 710-es főút új csatlakozó csomópontját. A fejlesztéssel közvetlenül elérhetővé vált a 710. sz. főút, amely Balatonakarattyát és Balatonkenesét megkerülve Balatonfűzfőnél csatlakozik a 71. sz. főútba. A beruházásnak köszönhetően várhatóan a főszezoni torlódások is jelentősen csökkennek majd – tájékoztat közleményében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt (NIF).