
Gyenesdiás, 2019. november 14., csütörtök (MTI) - Átlagosan tíz százalékot meghaladó mértékben emelkedik jövőre a balatoni horgászjegyek ára - közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Gyenesdiáson.

2019. november 09-én szombaton rendeztük meg Hosszúvízen a Márton napi megemlékezést. A rendezvény TOP 5.3.1-16-SO1-2017-00008-as forrásból valósult meg. A rendezvény délután 15:00-kor kezdődött, de a sok önkéntes segítő már reggel korán érkezett, hogy tökéletes helyszínt varázsoljon az érdeklődők számára.
Pályaválasztási nyílt napot tartott a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium.

Kaposvár, 2019. november 11. A felújított Csiky Gergely Színház Kaposváron 2019. november 11-én. MTI/Varga György

Féléves vadmacskákat enged vissza a vadonba kedden Balatonfenyvesen- írja a hvg.hu a Fővárosi Állat- és Növénykert közlésére hivatkozva. A két, akkor még kölyköt fél éve találták Keszthelynél, anyjuk hálóba gabalyodott és elpusztult, három kölykét azonban sikerült megmenteni. Közülük kettőt engednek vissza Balatonfenyvesnél az erdőbe – írják.

A cím talán könnyed, hisz az 1958-as nagysikerű francia vígjátékot, a Horgász a pácban-t idézi, ám a téma nagyon is komoly.November van. Ködösek, párásak, hűvösek a napok. A strandokon színes plédek, matracok és strandjátékok helyett természetbe olvadó horgászsátrak és kempingszékek sorakoznak.
Balatonújlakra látogatott november 09-én délután a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája. A helyi önkormányzat meghívásának tettünk eleget, részt vettünk a Kultúrházban megrendezett “Idősek Napja” rendezvényén.
2019. november 08-ra Mesztegnyőre kapott meghívást a Marcali Bajtársi Dalárda. A “Mesztegnyői Szépkorúak Őszi Zenés Rendezvénye” 16 órakor kezdődött a helyi általános iskola sportcsarnokában.

Huszti Gábort és Szajcz Adriánt választotta alelnökének a Somogy Megyei Közgyűlés pénteki soron kívüli ülésén. A képviselők döntöttek a bizottságok létszámáról és összetételéről is.

Ez látható a Szántód-Tihany között közlekedő kompról (Fotó: hirbalaton.hu)
A Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) hallatja hangját, aminek komoly okai vannak. A csütörtök délután az MTI-n keresztül kiadott közleményükben úgy fogalmaznak, megdöbbenéssel értesültek az újabb, környezetet veszélyeztető beruházási folyamatokról és tervekről a Balatonnál.

Szigliget, 2019. november 7., csütörtök (MTI) - Egyeztetést sürgetnek a balatoni önkormányzatok a Balaton-partvonal rendezési tervéről, és szeretnék a terv véleményezésére rendelkezésre álló határidő kitolását is - közölte Balassa Balázs a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke az MTI-vel csütörtökön.
A Mesztegnyői Erdei Vasút rendszeres programja a Halloween-i kisvasutazás. A népszerű lehetőséget idén is sokan kihasználták. A program is hagyományos szalonnasütés a végállomáson majd gyalog felkeresik a résztvevők az elhagyott Kakpuszta temetőjét.