
Siófok, 2019. október 22., kedd (MTI) - Több hajó is útra kelt a Sió-csatornán, kihasználva a Sió-zsilip rövid ideig tartó nyitását, hogy eljusson a Dunáról a Balatonba, illetve a Balatonról a Dunára a vízszintszabályozó műtárgyak átépítése miatt kezdődő mintegy két éves közlekedési zárlat előtt.

A mai napon a Diákönkormányzat szervezésében felavatták Szőcsényben a kisgólyákat, akik sikeresen vették az akadályokat felnőtté válásukhoz. Az előzetes feladataik bemutatása során énektudásukat is megcsillogtatták a Szexi tanár néni, az Eger városa és a Lili baba - Halló papi című dalokban.
Szinte nyárias időben került sor október 19-i dupla rendezvényünkre. Az emlékvonat köszöntése - rétessel, borral, pálinkával kínáltuk a 300 utast - valamint traktorozhattak is egy kört Hosszúvíz felé.
Nikla község Önkormányzatának szervezésében 2019. október 19.-én szüreti felvonulás és bál került megrendezésre. A régi hagyományokat felelevenítve a lakósok hintón, lovaskocsin és traktoros szerelvényen járták be a falu utcáit, kicsiknek és nagyoknak egyaránt örömet okozva és mosolyt csalva az arcukra. A felvonulást követően élőzenés bállal zárult az este, ahol mindenki jól szórakozott.
Hagyományosan Piliscsabán rendezték meg a dr. Szepesi László Országos Erdészeti Gépész Emlékversenyt október 16-19. között. Az országból 10 csapat 30 versenyzője mérte össze tudását gyakorlatban, írásban és szóban.

Idén október 19-én került megrendezésre Balatonfenyves-Imremajorban, "MAJORKÁN" az VI. Nagybereki Töpörtyű Fesztivál és Töpörtyűsütő Verseny. Köszönöm a képeket Molnár Balázsnak!

A kaposvári Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola adott otthont idén is a megyei Pályaválasztási Kiállításnak és Szakmabemutatónak, amely a Somogy Megyei Kormányhivatal támogatásával jött létre.

Kaposvár, 2019. október 18. A kaposvári Szabadságfa 2019. október 18-án. A Berzsenyi Dániel iskola udvarán álló, 90 éves kocsányos tölgy az Ökotárs Alapítvány online szavazásán 4431 szavazattal nyerte el az Év Fája címet. szavazattal nyerte el az Év Fája címet. MTI/Varga György

Siófok, 2019. október 17., csütörtök (MTI) - A siófoki vízszintszabályozó műtárgyak jövő hónapban kezdődő átépítése miatt megnyitották a Sió-zsilipet szerdán, a hónap végéig tartó vízeresztés nyomán 3-5 centimétert fog csökkenni a Balaton vízszintje, ugyanakkor lehetővé válik a hajózás a Sió-csatornán - derül ki a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság MTI kérdéseire csütörtökön megküldött válaszából.
Őszi napfény, sárgálló kukoricatáblák, aratásra váró termények, jól felkészített gépek és lelkes diákok, akik a tanulás mellett a gyakorlati tevékenységek során szerzik tapasztalataikat, sajátítják el a munkavégzés egyes fázisait. De a munka és tanulás folyamata csak akkor lehet sikeres, ha párosul testi-lelki egészséggel, egészséges magatartásformákkal, tudatossággal.

Kezeinken körülbelül 200 különböző baktérium törzs tanyázik, ezek mindegyike milliós létszámban képviselteti magát. Természetesen ezek közül nem mind jelent veszélyt a számunkra, de ettől függetlenül nem árt a helyes és rendszeres kézmosás.

Siófok, 2019. október 9., szerda (MTI) - Korszerűbbé válik a Balaton levezető rendszere, a mintegy 19 milliárd forintból 2022 végére megvalósuló beruházás javítja a fenntartható vízkészlet-gazdálkodás és a tó vízszintszabályozásának feltételeit - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője szerdán Siófokon.