A Marcali Természetjárók Baráti Köre huszonnégy tagja szombaton a hőség és a várható szúnyogcsípések ellenére szalmakalapokkal és egyéb napellenzőkkel felszerelkezve vágott neki a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület által szervezett ötödik gyalogtúrának a Kezesfához.

Indulás előtt Kiss Kálmán történész ismertette a résztvevőkkel a Boldog Gizella-templom történetét.

A plébániatemplom felújítása során merült fel Révai József c. prépost, plébánosban egy új templom építésének ötlete 1988-89-ben. A város a telket ingyen ajánlotta fel az Egyházközségnek.
1991-ben kezdték az építkezést a földmunkákkal.

1993. augusztus 20-án Dr. Szendi József veszprémi érsek felszentelte a Boldog Gizella templomot. A szertartáson 20 pap, több száz hívő volt jelen.

A templomtól a Boldog Gizella utca felé indultunk. A Szent János-árok partján végigsétálva elérkeztünk a Nagy-hegy lábához. Innét a gombai szőlőhegyen keresztül – változatos tájon, horhosokon keresztül – több kilátópontra rácsodálkozva érkeztünk a Tuskó nevű zártkerti területhez. Sajnos útközben láttunk olyan feszületet, amelyről az elmúlt években az összes mellékszobor eltűnt.

A Tuskós valamikor a szőlőhegy egyik legszebb része volt, sok lakóházzal. Olyan volt mint egy kis falu. Sok marcali lakos itt nőtt fel. Mára néhány gondozott terület és ház maradt, a többi az enyészeté lett.

A horvátkúti és a marcali szőlőhegy közötti „hegygerinc” panorámája feledtette velünk, hogy a kirándulásunkat ez a szakasz igazi kalandtúrává tette. Hosszú szakaszokon át az úton állt a víz a gépek által kitaposott barázdákban. Viszonylag szárazon megúsztuk. A pocsolyákban hátpajzsos levéllábú rákokat láttunk, sokunk életében először találkozott ezzel a különleges állattal (a népnyelvben kandicsrák).

Útközben jobbról szántók és legelők váltogatták egymást, balról a fasorok mögött a festői Horvátkúti-völgy pincéi bukkantak elő. A gerincről gyakran rálátni a távolodó Marcalira, a víztározóra és a Balatont körülölelő dombokra.

A hegygerinc végén magasodik a Kastély-domb, a Marcali-hát legmagasabb pontja (256 m). Ide nem vezet turistaút. Mi még előtte nyugatra fordultunk.

A Kezesfa előtt megnéztünk egy régi kutató fúrás helyszínét. Valaki a közelmúltban munkagéppel kibontotta a környékét. Lehet, hogy újra felfedezett kincs van a föld mélyén?

A Kezesfánál egy ötágú csomópontban futnak össze a környező településekből (Hollád, Somogysámson, Horvátkút, Marcali, Kéthely) érkező erdei utak.

Régen egy hatalmas tölgyfa állt itt, melynek kiszáradása után az innen induló utak irányaiba mutató ágait kéz formájúra faragták, természetes útjelzőként használva. Az eredeti fa már több emberöltővel ezelőtt kidőlt. Később a helyén újra és újra útjelző oszlopot állítottak - az eredeti fa emlékére kéz formájú táblákkal, hol bádogból, hol fából. A legutóbbi jelentősebb felújítás 2011-ben történt. A GAMESZ Szervezet horvátkúti munkatársainak köszönhetően rendezett környezet várt bennünket, kulturált körülmények között tudtunk pihenni.

Visszafelé a jelzett utat elhagyva a kéthelyi Sári-hegy felé vettük az irányt. A dimbes-dombos búzatáblán éppen arattak.

A Sári-hegyen egy kisebb kecskefarmnál éppen megnézhettük az állatok etetését. Az erdő kincseiből (különböző szilvák, vadkörte, feketeszeder) több helyen is lakmározhattunk. A Sári-hegy egyik építészeti emlékénél (szoborcsoport kis épületben), megegyeztünk, hogy utánajárunk a történetének. A város zajába az utcák mögötti földúton, a Gombai-hegyen keresztül érkeztünk vissza.

Fotók: Kiss Kálmán, Szaka Zsolt

A galériához kattintson a képre!

A galériához kattintson a képre!

A galériához kattintson a képre!