2014. november 11-én 11 óra 11 perckor a somogyfajszi Általános Iskola pedagógusai és tanulói gyertyát gyújtottak az első világháborúban hősi halált halt magyar honvédek emlékére. A gyertyagyújtást követően Fekete Virág 8. osztályos, Horváth Valentina 6. osztályos tanuló és Nárai Tamás történelem szakos pedagógus verssel és egy rövid előadással emlékeztek a hősi halottakra, és az első világháború befejezésére.
A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Hóy Tibor Általános Iskolája ma rendezte meg az „Alkalomszerű – szabadtéri – jellegű mozgásos tevékenységek, labdajátékok" programját.
Szombaton délután Szent Márton napi ünnepség és borszentelés volt Szőlősgyörökben. Köszönöm a képeket Molnár Balázsnak!

Immár VII.-ik alkalommal került sor "Szól a nóta" cimmel a Szépkorúak Művészeti Gálájára Somogysárdon 2014.11.08.-án. 15 Nyugdijjas Klub fogadta el a meghivást a rendezvényre ahol az ország minden tájáról hallhattunk népdalcsokrokat.
A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium beiskolázási program keretében nyílt napot szervezett 2014 november 06.-án leendő tanulói számára. A szakmai napon Marcali kistérség általános iskoláit hívta meg az intézmény első körben.

November 4-én az ünnepélyes megnyitót követően Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter leleplezte gróf Széchenyi Imre mellszobrát a Földművelésügyi Minisztérium árkádsorában. A szobor Szabolcs Péter, Munkácsy díjas szobrászművész alkotása, melynek eredetije Balatonmáriafürdő főterét díszíti 2012 óta. Tovább!
Idén hetedik alkalommal került megrendezésre iskolánkban a Halloween ünnepség. Így egyértelműen hagyománnyá érett a településen, amit kicsik és nagyok egyforma lelkesedéssel várnak a faluban.
Tegnap megalakult Kéthely Község Önkormányzata. Megválasztották Németh Lajost Alpolgármesternek, illetve megalakultak a bizottságok. Köszönöm a képeket!
Október 12 –én volt a választás. Október 30 –án döntött úgy a Pécsi Ítélőtábla, hogy elutasítja a választás törvényességét vitató beadványt, és így nem csak megválasztott vezetője, hanem teljes jogkörű Polgármestere vagy Kéthely községnek. Hogy élted meg ezt a két hetet?

A Magyar Közút Nonprofit Zrt beruházásában megújul a siófoki Sió-híd. A munkálatok miatt korlátozásokra számíthatnak a közlekedők.
Tökfaragásra, illetve őszi dekorációkészítésre került sor tegnap, a kéthelyi művelődési házban. Nagyon ötletes, egyedi dolgok készültek ezen a kellemes hangulatú őszi délutánon. Ezúton szeretném megköszönni Pandur Imrének és Családjának a faragáshoz szükséges tökök felajánlását.