Kikapott a felnőtt csapatunk tegnap Balatonkeresztúron. Egyet visszacsúsztunk a tabellán és harmadikak vagyunk.
Következik szombaton a Balatonlelle elleni hazai mérkőzés, eldől ki lesz dobogós a két csapat közül a az őszi szezon végén! Hajrá Marcali!
Tegnap este játszották le a kosárlabda NBII 5. fordulójában a Marcali VSzSE - Siófoki Kosársuli mérkőzést, csapatunk 62-77arányű vereséget szenvedett a bajnokságban eddig négy győzelmet szerzett vendégektől.
Szombaton, és vasárnap is Pécsen mérkőzött a két legidősebb utánpótlás korosztályunk. Szombaton U 18-as csapatunk a pécsi Kosárlabda Akadémia együttesével mérkőzött, ahol botrányos játékvezetést kaptunk. Ellenfelünk durva, sokszor sérülésveszélyes megnyilvánulásait megtorlatlanul hagyták. Az első negyedet döntetlenre hoztuk, de aztán felőröltek bennünket erőteljes játékvezetői segédlettel. Dicséret illeti a fiúkat, mert ennek ellenére végig küzdötték a mérkőzést, és a 16 pontos vereség a körülmények ismeretében elfogadható eredmény. A mérkőzésen Szecsődi Ricsi extra büntető dobó teljesítményt nyújtott 16-ból 15 találatával.
Kikapott a Marcali Keresztúron ... Amikor eljöttem még egy-egy volt az eredmény és 10 fő ellen játszottunk ... Amikor a jegyzőkönyvet lekértem nem hittem a szememnek ... Ez van... Holnap a Ferit is megkérdezem.
A 14. fordulón vannak túl a Marcali VFC u21 –es focistái. Balatonkeresztúron mérkőztek és győztek. Már csak egy mérkőzés van hátra az őszi szezonból 23 –án 11 kor Marcaliban a Balatonlelle ellen. Következik a megérdemelt pihenő. Gratulálok fiúk!
Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő KSK - Marcali VFC u21 0:8
Képek: Pamuki Alexa
A Fradinál jártak ma kézilabdásaink. A sérülésektől, betegségtől terhelt junior csapatunk kikapott a tabellán előttünk álló házigazdáktól. FTC II - Marcali VSZSE NBI/B női junior 37-25 (22-15). A felnőtt csapatunk győzött idegenben. FTC II - Marcali VSZSE Női NBI/B kézilabda 31-38 (14-17). Gratulálok a győztes felnőtt csapatnak, és jobbulást minden maródi játékosunknak!
Ma volt a Bozsik program ez évi utolsó fordulója, ez alkalommal Siófokon. A kiemelt U13 korosztályban 6 csapat mérkőzött. A Nagyatád (2001), a Siófok (2001, 2002) a Kaposvár (2001, 2002) korosztályos csapatokkal. Tőlünk a Buna Gábor által vezetett 2002 –es korosztályos csapat szerepelt. Döntetlent játszottunk a Nagyatáddal és nagy meglepetésre legyőztük a Kaposvári Rákóczi 2001 –es csapatát! Gratulálok! Köszönöm a képeket Péterfi Lászlónak!
Ma délelőtt a Kozma Andor utcai sporttelepen magabiztos győzelemmel zárta az idei bajnoki szezont a Marcali VFC U18 –as csapata. Kiss Lajos együttese a Balatonszárszót fogadta hazai pályán. Marcali VFC - NKSE Balatonszárszó 3 – 0 (0 – 0). Gratulálok! Szünet következik, márciusban folytatjuk!
Tegnap este játszották le a nyolcadik fordulót a Marcali Teremlabdarúgó Bajnokságban, a Városi Sportcsarnokban. Eredmények: Agro-Schott Kft. – LA-Puma Mini Sport Büfé: 1-15; Öregfiúk – Fiat Gadácsi: 0-5; DolceVita Presszó – Kék Hold: 6-1; Sanyo – Teniszválogatott: 1-8; Zöld Zóna – Marcello Pizzéria: 1-4; Postás SE - Veszélyes Favágók:10-4. Szabadnapos: Meiszterics Autósiskola Kft.
Balatonszabadiban jártak a Marcali VFC serülő labdarugói. Sajnos kikaptak a vendéglátóktól. Továbbra sem megy a csapatnak. Vége az őszi szezonnak, egy kis pihenő és újra nekiveselkedünk a bajnokságnak. Lesz idő rendezni a sorokat. Márciusban kezdünk. A hatodik helyen fordulunk.
Ma délután játszotta le a Marcali VSZSE leány kézilabda csapata az Országos Serdülő Bajnokság alapszakaszának 9. fordulóját. A nemzeti Kézilabda Akadémia eddig hibátlan – kilenc mérkőzésből kilenc győzelem – volt az ellenfelünk. Kikaptunk egy jobb csapattól.
Az Országos Serdülő Bajnokság alapszakaszának 3. fordulóján itthon játszottunk két mérkőzést a Kanizsa KK csapata ellen és nagy különbséggel nyertünk. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Ez különösen kiütközött a 2. mérkőzésen.