A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) reorganizációs tervének elfogadása miatt a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) nyílt levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, hogy lépjenek föl a kikötők eladása ellen.
Több balatoni Facebook-csoportban is komoly felháborodást okozott, hogy a Fenékpuszta irányából Keszthely felé vezető kerékpárút erdei szakaszán sok fát kivágnak. A 24.hu Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t (NIF) és a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t is kerestük, hogy megtudjuk, miért szükséges a bicikliút melletti terület legyalulása.
Újra várják a látogatókat a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szabadtéri ökoturisztikai helyszínei
2020. május 8-tól kezdődően a nagyközönségnek ismét lehetősége nyílik arra, hogy a szabadban élményeket és új ismereteket szerezzen a természeti környezetről, hiszen a magyarországi nemzeti park igazgatóságok bizonyos szabadtéri bemutatóhelyei a 2020. május 4-én életbe lépett védelmi intézkedések által megszabott keretek között megnyithatnak.
„Meglepő az a kommunikáció, ami arról szól, hogy a Balatoni Hajózási Zrt.-t (BAHART) a csődtől megmentő reorganizációs tervet fogadtak el szerdán. Mi nem tudtunk róla, hogy csődhelyzetbe lenne a cég, hiszen eddig szép eredményekkel működött, az idei évet meghatározó főszezon pedig még nem kezdődött el” – nyilatkozta Lombár Gábor, a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke a hirbalaton.hu-nak.
Május 8-tól újra 40 percenként jár a jelenleg óránként közlekedő balatoni komp, amelyen hétfőtől lazultak az utazási feltételek, de több óvintézkedés még érvényben marad az egészségügyi vészhelyzet végéig – derül ki a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) közleményéből.
Saját Facebook oldalán indított minden pénteken új résszel jelentkező sorozatot természetismereti témákkal a SEFAG Zrt. A sorozat célja az erdőkről és az erdészekről szóló ismeretek bővítése és erősítése. Az informatív szövegek a társaság által fejlesztett elektronikus tananyaggal együtt segítik több természetismereti tantárgy távoktatását.
Ahogy haladunk előre a tavaszban, a madarak fiókái is közelednek az önálló élethez, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai ilyenkor szinte naponta kapnak bejelentést megmentendő, vagy már „megmentett” madarakról.
A parti büfék, terasszal rendelkező vendéglátó egységek, fagyizók, lángososok több helyen kinyitnak, azonban abban eltérő a balatoni települések gyakorlata, hogy megnyitják-e az eddig lezárt strandokat, látványosságokat a saját területeiken.
Május 4-től ismét használhatják átkelésre a kompokat a motoros, kerékpáros és gyalogos utasok, de marad az óránkénti járatindítás – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. A tömegközlekedési eszközökhöz hasonlóan, a kompok fedélzetén is kötelező a szájmaszk viselése, illetve az előírt minimális 1,5 méteres távolságtartás egymástól.
A jelenlegi helyzetre tekintettel új időpontban rendezik meg a Tour de Pelso – Balaton Maratont, ezúttal augusztus utolsó hétvégéjén ad otthont a Balaton hazánk leghíresebb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező országút maratonjának – írja a bikemag.hu.
A koronavírusra való tekintettel a Pusztakovácsi Horgásztó kizárólag hétvégén és ünnepnapon tart nyitva! Megértésüket köszönöm!
Tóth Ferenc
A Magyarországon élő szarvasfélék – gímszarvasok, dámok és őzek – jellemzően áprilistól júniusig hozzák világra utódaikat. A kicsinyek az első hetekben a legsebezhetőbbek: ilyenkor fontos, hogy természetjárás közben se zavarjuk őket, ne menjünk a közelükbe és főleg ne vigyünk haza állatot.