KÖZELBEN

a zene vilaga plakat web525 lead

Somogyszentpál Község Önkormányzata a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa 789108/00006 kódszámon "A zene színes világa" című rendezvény megvalósítására nyertünk 6.570.000,- Ft pályázati forrást.

 

 

A programban képviselteti magát a magyar nóta, mely most már hungarikum, az operett, az élő cigányzene és a rock zene.

 

Egy érdekes kontrasztot szeretnénk megvilágítani, hogy a nótaénekes is megállja a helyét és át tud változni mint nagyon jó rock zenész.

 

Programunkkal a nemzeti identitástudat erősítését, valamint a hungarikumok közé tartozó klasszikus magyar nóta, operett és cigányzene népszerűsítését célozzuk meg. Fő célunk a kiemelkedő nemzeti értékeink között szereplő klasszikus magyarnóta és operett népszerűsítése, az élőzene segítségével művészi élményt nyújtani, szórakoztatni, értékeket menteni, átörökíteni. Az élőzenét népszerűsíteni, a művészetek segítségével közösséget fejleszteni és ezzel megszólítani a fiatal generációt.

 

Neves előadóművészek és kiváló zenészek közreműködésével juttatjuk el az emberekhez ezen műfajokat. A Duna TV “Jó ebédhez szól a nóta” műsorának állandó szereplői, a műfaj jelenleg legnépszerűbb énekesei Dócs Péter és Kalina Enikő a “Dankó Rádió csillagai”, valamint Tarnai Kiss László, a magyarnóta műfajának legnépszerűbb előadója, Baranyai István és cigányzenekara, továbbá a Monarchia Operett társulat szólistái Kollár Péter, Denk Viktória, Gats Éva és Árvai Dániel közreműködésével szólítjuk meg a környéken élőket és mindenkit, aki szereti ezen műfajokat.

 

A műsorban fellépő előadók képzett hangja, különleges elemekkel tarkított előadásaik és egyedülálló, pompás színpadi jelmezeik egyedi élményt nyújtanak a magyar nóta és az operett dallamokat szerető közönségnek.

 

2022. szeptember 25-én, 10.00 órától mindenkit várunk szeretettel egy jó hangulatú, zenés napra!

a zene vilaga plakat web525

veb2023 logo verzio02 hu vektoros fekete feher page 001

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.